BL beharangozó, 6. forduló
A héten a hatodik fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája küzdelemsorozata. Rutinból nem kezdtem hozzá a beharangozó összeállításához vasárnap, ugyanis az utóbbi hetek alapján számos hír a hét elején lát napvilágot. Sorra jöttek az információk a fertőzött csapatokról, játékosokról, valamint az elhalasztott meccsekről. Szerdán 18:45-kor kezd a Veszprém, de ezúttal a Szeged újabb hazaija került törlésre, nem is akármilyen körülmények között. A jegyem megvolt, a mezem is elő volt készítve, amikor kedden jöttek a hírek az újabb karanténról a breszti kirándulás után. Az elsőre homályos bejelentés után szerdára újabb tények láttak napvilágot, olyan hírek, amelyek után bármelyik detektívregényíró csettintene. A szegediek álláspontja szerint a Meshkov Breszt csapata a mérkőzés előtt visszatartott bizonyos fertőzéssel kapcsolatos információkat, amellyel veszélyeztette a saját valamint ellenfelük egészségét, mindeközben az EHF a mérkőzés lejátszását követelte meg a felektől, a Pick stábjának tiltakozása ellenére. A mérkőzés eredménye, szoros vereség, és minimum plusz 3 új fertőzött, valamint újabb karanténidőszak. Számos kérdés merül fel az átlag szurkolóban, de a legmegdöbbentőbb, hogy a játékosok egészség megóvásának alapvetését felülírja a gazdasági érdek. És akkor a klubok financiális helyzetéről, szponzori szerződéseiről már ne is beszéljünk.
Kevés meccs kerül végül megrendezésre, hamarosan kezdődik is a kieli rangadó, amely a hét mérkőzése lesz az EHF-nél.
A csoport
PSG – Vardar – ELHALASZTVA
Szeged – Flensburg – ELHALASZTVA
Elverum – Breszt – ELHALASZTVA
Porto – Kielce
Az A csoport egyetlen héten megrendezhető mérkőzésén a Porto fogadja a kielcei legénységet. Itt mindkét csapat széles mosollyal készülhetett a mérkőzésre, az előző körben mindkét csapat ponttal gazdagodott. A Porto például Szkopjéból menekített ki egy pontocskát, az újra remeklő Mitrevski bravúrjaival és 35%-os védési mutatójával. A támadásokban a kubai Iturriza jeleskedett, 7 góllal iratkozott fel az eredményjelzőre. Felmerül a kérdés, a Porto melyik arcát láthatjuk majd a remek formában lévő lengyelek ellen.
Akik bizony újabb rangadót húztak be, a vékonyka szezont futó párizsiak ellenében. A kielcei csarnokban Karacic és Mikkel Hansen parádézott, előbbi 13, utóbbi 10 gólt termelt. Győzelmüknek köszönhetően hirtelen a csoport élén találták magukat, szeptemberi flensburgi egygólos buktájuk után valamennyi meccsüket nyerték. Nekem eddig ők a legkellemesebb meglepetései ennek a furcsa szezonnak. És igen, ők most győzelmi esélyekkel érkeznek a portói katlanba, még ha nem is egyértelműekkel.
Porto-Kielce (2); -1,5 Kielce
B csoport
Celje – Motor
A szlovénok sima, majdnem megalázó győzelmet arattak legutóbb Zágrábban. Az előzetesen utolsó két helyre várt délszláv alakulat közül jelenleg egyértelműen jobbnak tűnik a Lasko. Talán az egyik csapat megvan, akit megelőzhetnek a végelszámolásnál, szerda este lehet, hogy megtalálják a másikat is. Elsősorban a Kodrin, Marguc (Gal), Leban trió szállította a gólokat, valahogy így szeretnék ezt ebben a körben is.
A Motor csapata hiába játszott imponálóan utóbbi meccsein, a pontszerzés nem jött össze nekik. Ezután ott is felütötte a fejét a vírus, majd nem a teljes csapat két hétig karanténban volt. A szombati bajnoki után ugyanazzal a kerettel vágtak neki a repülőútnak. Ha hasonló játékerőt mutatnak, mint legutóbb a Veszprém ellenében, lehet a szlovén hegyek között keresnivalójuk. Az általános edzetlenség miatt azonban a voksomat Celje győzelemre rakom.
Celje-Motor (1), -3,5 Celje
Kiel – Veszprém
A sportág egyik klasszikusát rendezik meg szerda este Kielben, ahol a veszprémiek vendégeskednek. Mindkét csapat gyakori résztvevője a kölni négyes döntőnek, nem egyszer találkoztak már az elődöntőkben. Emellett az egymás elleni mérlegük kiegyenlített, mindkét oldalon 10-10 győzelem szerepel, döntetlen nélkül. A veszprémiek egyébként nem nyerni járnak Kielbe, a 2016-17-es idényben tudtak arrafelé győzni.
A Kiel jól kezdte a szezont, mind a BL-ben, mind a Bundesligában. Az európai porondon 3 győzelem mellett szerepel egy Nantes elleni kellemetlen hazai fiaskó. A hazai bajnokságban sikerült legyűrniük a Flensburgot, de igazán az első nagy erőfelmérő szerda este vár rájuk. Két fontosabb hiányzójuk Weinhold, és a hosszabb távra kidőlt Bilyk. A balkezes játékost a Nordhorn elleni meccs hajrájában terítették le brutálisan, a gyanítható fejsérülés után a napokban kezdheti majd újra az edzéseket. A mérkőzés kulcsa lehet a kapusteljesítmény (Landin), valamint Sagosen játéka.
A Telekom pihent a múlt héten, a jól megszokott ritmusukból kizökkentette őket is a vírusveszély. Az odáig példásan működő rendszert komoly erőpróba várja a Wunderino Arénában (Ezt a nevet még szoknom kell). A veszprémiek nélkülözik a pozitív tesztet produkáló Corrales-Lékai-Blagotinsek-Mahé négyest, várhatóan Nenadic, Lauge, Moraes valamint Nilsson nagyobb szerephez, több játékperchez fog jutni, és a védekezést is újra fel kell forgatni erre a meccsre. A kapuban várhatóan Cupara várja majd a kieli rohamokat, az ő jó teljesítményére feltétlen szükség lesz, amennyiben nyerni akar a Veszprém. Precíz csapatjátékkal, valamint extra motiváltsággal lehet esély, de csak akkor. Mégis vékonyka hazait tippelnénk.
Kiel – Veszprém (1);-1,5 Kiel
Barcelona – Aalborg
A Barcelona legutóbbi meccse elmaradt, mivel a katalánoknál is felütötte fejét a koronavírus fertőzés. A Veszprémhez hasonlóan ők sem hibáztak még, meggyőzően húzták ezidáig a mérkőzéseiket, és éppen a csoportrangadó maradt el a múlt héten.
A múlt hétig az Aalborg is hibátlan volt, ahogy az tavaly is történt, de aztán érkeznek a nehezebb ellenfelek. A múlt héten szoros meccset jósoltam, de fájdalmasan hamar térdeltek le a kieli zebrák előtt. A németek már a szünetre közétették a nyolc gólos különbséget, éreztetve azt, hogy a csoport első fele egy másik kávéház. Dán barátaink a következő pofonért a Palauba fognak érkezni, amíg a múlt héten láttam esélyt a bravúrra, annyira nem látom én ezt most bennük. Azért nem lesz nagy, 8-10 gólos különbség, mert a Barcelonától is várunk egy kisebb visszaesést, ami azonban a győzelmüket nem fogja veszélyeztetni.
Barcelona-Aalborg (1); -5,5 Barcelona
Nantes – Zagreb – ELHALASZTVA
Fotó: Telekom Veszprém Facebook oldala
1225 megtekintés.