A Pick Szeged csapata közleményben tudatta a szurkolókkal, hogy a vezetőedző, Juan Carlos Pastor és a másodedző, Marko Krivokapics 2023. június 30-ával távoznak a klubtól.

A spanyol szakember 1995 és 2013 között a Valladolid vezetőedzője volt, amellyel 2009-ben KEK-et nyert, valamint 2004 és 2008 között a spanyol válogatottat is irányította, a legnagyobb sikere a 2005-ös tunéziai világbajnokság megnyerése volt, 2008-ban pedig olimpiai bronzérmet nyert, ezt követően mondott le a szövetségi kapitányi posztról. 2013 óta irányítja a PICK Szegedet. Rögtön az első évében megnyerte csapatával az EHF-Kupát, majd három bajnoki címet (2017/18, 2020/21, 2021/22) és egy Magyar Kupa-trófeát (2018/19) szerzett. Pastor irányítása alatt háromszor (2015, 2017, 2019) jutott be a Szeged a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Az edzőpáros júniusban még meghosszabbította a szerződését, azonban a BL-ben 6 meccsen elszenvedett 5 vereség után a váltás mellett döntött a vezetés.

A tegnapi napon lefolyt egyeztetés után a klubunk, Juan Carlos Pastor vezetőedző, valamint Marko Krivokapics másodedző abban állapodott meg, hogy az edzőpáros az idény végéig irányítja a PICK Szeged férfi kézilabdacsapatát, szerződésük 2023. június 30-ával közös megegyezéssel megszűnik.  A hatvanegy éves klubunk legsikeresebb edzőpárosát alkották ők, és még alkotják a szezon befejezéséig. Három bajnoki cím, egy Magyar Kupa-siker és egy EHF-kupa-diadal eddig a mérlegük. Reményeink szerint ez az eredménysor ebben a szezonban még gyarapodhat tovább, hiszen hosszú még ez a szezon. Fantasztikus győzelmeket, bajnoki címeket, kupasikereket éltünk át közösen, amelyekre mindig is büszkék leszünk, mert a szegedi kézilabda történelmének legszebb sikereit értük el velük közösen. Az nem is lehet kérdés, hogy a következő személy, aki felkerül a PICK Arénában a Legendák falára, az Juan Carlos Pastor lesz” – méltatta teljes joggal az edzőpárost a szegediek elnöke, dr. Szűcs Ernő Péter.

Juan Carlos Pastor a következőket nyilatkozta a klub honlapjának: „Nagy köszönet jár először is azért, hogy 2013-ban leülhettem ennek a csodálatos klubnak a kispadjára. Szép időszak van mögöttünk, sikerek, győzelmek, amelyekre mindenki nagyon büszke. De még nincs itt a búcsú ideje, rengeteg feladatunk van, hiszen az idényből sok-sok meccs hátra van. Nem adtunk alább semmiből, minden fronton szeretnénk minél jobban és eredményesebben szerepelni. Csak előre tekintünk, dolgozunk, edzünk azért, hogy ez a szezon is emlékezetes maradjon.

Pastor segítője, az egykori balátlövő, Marko Krivokapics így nyilatkozott a Szegeden eltöltött évekről: „A játékospályafutásom befejezése után rögtön másodedzőként kezdhettem el dolgozni egy Európában is jegyzett klubnál. Nagy kihívás volt, de minden pillanatát élveztem, és nem lehetek eléggé hálás azért, hogy ilyen szép időszakot tölthettem el a PICK Szegednél. De még nincs vége, egy a célunk mindenkivel közösen, hogy ez az idény emlékezetes maradjon.

A kiemelt kép forrása: PICK Szeged Handball Team.

2829 megtekintés.

Megosztás