A Ferencváros a hátralévő két mérkőzés eredményétől függetlenül már biztos, hogy nem jut be a legjobb nyolc közé Bajnokok Ligájában.

A két csapat érdi mérkőzésén a Ferencváros a szezon legjobb teljesítményét bemutatva kiütötte a románokat, így bőven volt törleszteni valója a Bukarestnek a Bajnokok Ligája középdöntőjének 4. fordulójában.

Amennyiben Neaguék arra számítottak, hogy könnyedén visszavágnak a tízgólos vereségért a Siófok elleni keddi kudarc után csalódott zöld-fehéreknek, nagyot tévedtek. Elek Gábor lányai kiválóan megfékezték a románok lendületét már a találkozó elején, így az esélyesebb vendéglátó nem tudott komoly előnyre szert tenni.

A Siófok elleni rangadón gyengén teljesítő Lukács Viktória ezúttal a tőle megszokott kiváló játékot mutatta, ötször vette be Grubisic kapuját az első félidőben, továbbá Háfra Noémi is bőven okozott gondot a román védelemnek. Sajnos a másik oldalon Neagu és Lekic játékáról ugyanez volt elmondható. A félidő hajrája azonban nem sikerült, három gólos bukaresti vezetéssel tértek a csapatok pihenőre.

A második felvonás színvonala nem verdeste az eget, mindkét együttes sok hibával játszott, inkább a küzdelem dominált mindkét oldalon, állandósulni látszott a hazaiak három-, négygólos vezetése. Cvijic volt a Bukarest húzóembere, a szerb beállót nem sikerült semlegesíteni. Bíró Blanka bravúrjaival látótávolságon belül tartotta csapatát, de a siófoki elleni bajnokihoz hasonlóan ezúttal is sok lehetőség kimaradt, aggasztó hibák a hajrában, így elmaradt az izgalmas végjáték. Az FTC maradt csoportja utolsó helyén, és búcsúznia kell a továbbjutástól.

Bukarest – Ferencváros:27-24

Írta:Furák Dániel

Kép:fradi.hu, getty images

2140 megtekintés.

Megosztás