Négy mérkőzést rendeztek ma a német bajnokságban, közöttük a két bajnokesélyes a Kiel és a Flensburg is. Előbbinek tűnt nehezebbnek a dolga, ugyanis a vírus sújtotta sztárcsapatból még mindig többen hiányoznak, ráadásul a Stuttgart a középmezőny elején tanyázik. Ez viszont egyáltalán nem ijesztette meg Sagosenékat, a Stuttgart csak az első perceket bírta igazán, mindössze 6-6-ig volt döntetlen. A hazai oldalon Kristjansson (6) és Zieker (5) volt a legeredményesebb a Kielnél Ekberg hetet, Wiencek hatot dobott.
Stuttgart – Kiel 27-34 (14-19)
Hasonló forgatókönyv szerint alakult a Flensburg látogatása az egyik kiesőjelölt Ludwigshafen otthonába, annyi kivétellel, hogy itt csak nulla nullánál volt döntetlen. Hampus Wanne (képünkön) majdnem annyi gólt dobott (13) mint az egész hazai csapat, győzelmével továbbra is első a Handewitt.
Ludwigshafen – Flensburg 20-29 (11-15)
Az Erlangen szépen távolodik a kiesőhelyektől, ma a még akár bajba is kerülhető Mindent fogadta. Egy végig nagyon izgalmas mérkőzésen 54:45-öt mutatott az óra mikor kiegyenlítettek a vendégek, innentől pedig nem született több gól, mindkét oldalon megremegtek a kezek. A végelszámolásnál lehet, hogy mindkét csapatnak aranyat ér majd az egy-egy pont, de addig még nagyon sok van hátra.
Erlangen – Minden 21-21 (12-11)
A Bundesliga két sereghajtója lépett pályára, a hazai Essen 3, a vendég Coburg két ponttal állt a mérkőzés előtt. A még bentmaradást érő 16.-ik helyen a Balingen áll, egyik csapat sem kell még lemondjon Bundesligás jövőjéről. A hazaiak nem bízták a véletlenre, egy remek első félidőt produkáltak, aztán a legvégére majdnem ráfizettek a könnyelműségükre, de végül megszerezték a nagyon értékes két pontot.
Essen – Coburg 29-27 (16-11)
fotó: sport.de
1302 megtekintés.