A negyedik forduló rangadójáról már korábbi cikkünkben olvashattak. Hiába a címvédő remek győzelme, ha ránézünk a Bundesliga tabellájára, kissé feje tetejére állt a megszokott sorrend. A Kiel, Flensburg, Rhein Neckar hármas egyelőre nincs a dobogón.
A Leipzig a hatodik szezonját kezdte, mióta feljutott a másodosztályból. Az elmúlt öt évben két nyolcadik hely volt a legjobb eredményük. A forduló legnagyobb meglepetését szolgáltatták a zöld-fehérek, miután idegenben legyőzték a Rhein Neckar együttesét, és ezzel a bajnokság élére álltak. Kevésnek bizonyult a hazaiaknál Uwe Gensheimer hét, Patrick Groetzki öt találata, a vendégek Lukas Binder vezérletével a Füchse elleni berlini döntetlen után, újabb fontos pontokat zsebeltek be idegenben.
Andre Haber hat idegenlégióssal felálló csapatában nem hemzsegnek a világsztárok, ennek ellenére egységes csapat benyomását keltik, és az eddig elért eredmények önbizalmat adhatnak a továbbiakra.
A vereséggel kezdő Magdeburg is hétről hétre jobban teljesít, tőlük el is várják, hogy a top négyben végezzenek. Wetzlarban szintén elégedettek lehetnek, az ötvenezres kisváros csapata hat pontjával az élmezőny tagja.
Izgalmas összecsapást hozott a Stuttgart-Lemgo mérkőzés. Egyenlő erők küzdelmét láthatta a Porsce-Aréna ötszáz nézője. A döntetlennel záruló mérkőzésen Faluvégi Rudolf két góllal vette ki részét a hazai pontszerzésből.
A 4. forduló érdekesebb eredményei
Rhein Neckar – Leipzig 23-28
THW Kiel – Flensburg 29-21
Bergischer – Wetzlar 20-22
Melsungen – Minden 24-24
Stuttgart – Lemgo 26-26
Göppingen – Erlangen 27-27
A bajnokság állása
- Leipzig 7pont
- Magdeburg 6pont
- Wetzlar 6 pont
Góllövőlista
- Niclas Ekberg (Kiel) 31gól
- Robert Weber (Nordhorn) 29gól
- Bjarki Mar Elisson (Lemgo) 28gól
2061 megtekintés.