Nem kis meglepetésre hét forduló után Sipos Adrián együttese hibátlanul vezeti a német bajnokságot.

A Hassen tartományban található alig több mint tizenháromezer főt számláló kisváros férfi-kézilabda csapata villámrajtot vett a Bundesliga augusztus végén indult új idényében.

A Melsungen stabil középcsapatnak számított az elmúlt években. A tavalyi bajnokságot a kilencedik, az azt megelőzőt a nyolcadik helyen zárta. A 2018/2019-es kiírásban sikerült egy 5. hellyel kilépni a nemzetközi porondra.

A jelenlegi sikeres szereplés egyik fontos pillére Roberto García Parrondo vezetőedző. A Pick Szeged és a Budakalász korábbi kiváló jobbszélsője nem véletlen volt az utóbbi évek egyik legkeresettebb edzője. A Vardarral Bajnokok Ligáját is nyert, továbbá sikeres éveket töltött az egyiptomi válogatott kispadján is, ahol Juan Carlos Pastornak adta át a stafétabotot. A Melsungen együttesénél 2021 szeptembere óta tevékenykedik, munkája nagy úgy tűnik, hogy kezd beérni. A piros-fehérek az első fordulóban a Göppingen felett aratott 29-19-es sikerrel kezdtek, de az eddigi legnagyobb bravúrt Kielben érték el, miután tizenegy év után újra elvitték a két pontot a „zebrák” otthonából.

Az eddig lejátszott hét mérkőzésen csak a Lepizig tudta őket igazán megszorítani a 2. fordulóban, amikor is 28-27-re győztek a tíz gólt szerző Kristopansnak köszönhetően. Akkor lássuk is kik játszanak az éllovasnál.

Először említsük meg Sipos Adriánt, a magyar-válogatott játékosa a jelek szerint kiváló döntést hozott, amikor elfogadta a Melsungen ajánlatát. A 33 éves játékos megkapja a lehetőséget Parrondótól. Tizenhét lövéséből tizennégyet gólra váltott, kemény védekezését a Bundesligában is bemutatta már, nyolc alkalommal kapott két percet, de piros lappal eddig nem büntették. Posztján szerepel a korábban szintén veszprémi Moraes Ferreira. Nagy erősítést jelent a PSG-től érkezett lett óriás Dainis Kristopans, aki 28 gólt szerzett és az előkészítésben is jeleskedett hét fordulót követően. A csapat további húzóemberei Ivan Martinovic, Timo Kastening a házi gólkirályjelölt Örn Elvar Jonsson, valamint a kapuban a 30% feletti hatékonysággal védő Nebojsa Simic.

A 10. és a 11. forduló komoly izgalmakat tartogat, először az üldöző és eddig szintén száz százalékos Füchse Berlinhez látogat a Melsungen majd a Rhein Neckar Löwent fogadja. Az biztos, hogy a bajnokság elején olyan önbizalmat szereztek, ami sokáig kitarthat, a csapat egységes és remek tréner dirigál a pálya szélén. Ilyen kiváló kezdés után nagy lenne a csalódottság, ha a végén nem jönne össze a nemzetközi kupaszereplés.

FOTÓ:MT Melsungen/facebook

 

1812 megtekintés.

Megosztás