A férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének bronzmérkőzésén a német THW Kiel, és a Telekom Veszprém csapata mérkőzött meg. A szombati játéknapon Momir Ilics csapata két góllal kapott ki a Kielcétől, (37-35) míg a THW Kiel négy góllal maradt alul a BL címvédő Barcelonával szemben. (34-30).

A magyar csapatból hiányzott sérülés miatt a balszélső Dejan Manaskov, míg a túloldalról Sagosen és Pekeler nem szerepelhet a Final Fourban.

A találkozó Yahia góljával indult, de a Kiel gyorsan fordított, öt perc után pedig 3-3 volt az állás.

Tíz perc után feljavultak a kapusok, Landin és Corrales is többször mutatott be nagy bravúrt, majd Mahé és Yahia góljaival 5-3 lett az állás.

A Kiel ezt követően Zarabec gyors góljaival egyenlített a Kiel, negyedóra után 8-8-at mutatott az eredményjelző.

A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően feszült volt, Momir Ilics, és Filip Jicha is sokat forgatta a csapatát. Húsz perc után Lékai góljával újra a Veszprém került előnybe. (13-12)

Maqueda bombájával először vezetett kettővel a Veszprém, Filip Jicha ki is kérte első idejét. (14-12)

Az első félidő utolsó öt perce kétgólos veszprémi előnnyel kezdődött, amelyet még kettővel megtoldottak a bakonyiak, így a szünetben THW Kiel-Telekom Veszprém 14-18

A második félidő első öt percét a Kiel kezdte jobban, 21-19-re jött fel a német csapat.

Ekberg hetesével kettőre jöttek fel a zebrák a 40. percre, ráadásul a Veszprém emberhátrányba került Nilsson kiállítása miatt. (24-22)

A Veszprém feljavult, Yahia hétméteres góljával – összességében a hetedik – 28-24 –re vezetett Momir Ilics gárdája. Ezt követően Filip Jicha másodszor kért időt a mérkőzésen.

Ezt követően két gyors gól következett, Ilic is időt kért. (28-26)

Tíz perccel a vége előtt Zarabec bombájával egyenlített a Kiel. (30-30)

Öt perccel a vége előtt egy góllal vezetett a Kiel, amikor Nenadic büntetőjét védte Landin, majd egy gyorsindítás után Mahé egyenlített. (32-32)

Az utolsó perc igazi őrület volt, egygólos kieli vezetésnél Momir Ilics időt kért 20 másodperccel a vége előtt. (34-33)

Ezt követően hétméterest kapott a Veszprém, amit Mahé értékesített, így jöhettek a büntetők.

 

A hétméteresek:

Ekberg 1-0
Marguc 1-0
Weinhold 2-0
Yahia 2-0
Zarabec 2-0
Nenadic 2-1
M. Landin 3-1
Lauge 3-1

A Telekom Veszprém 2020 után jutott ismét a Final Fourba, akkor is negyedik lett.

Borítókép: MTI/ Kovács Anikó

1603 megtekintés.

Megosztás