Egy röpke meccsmentes hét után a negyedik fordulóval folytatódik a Bajnokok Ligája, néhány érdekesnek tűnő párosítás lesz a heti programban. Megérkezett a szürke őszi idő, eldőlt, hogy a héten nem motorozunk, Zágrábban hamar kitelt Vori becsülete, míg Flensburgban kapuscsere borzolta a kedélyeket. Október közepére a csoportokban ki szoktak alakulni az erőviszonyok, de jelenleg (főként az elmaradt meccsek miatt) az A csoportban a PSG-Pick-Vardar trió nulla ponttal szerénykedik a tábla végén.

Tovább olvasom

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elnöke, Hasszán Musztafa úgy nyilatkozott, a koronavírus világjárvány ellenére sincs tervben a 2021-es férfi kézilabda világbajnokság elhalasztása. A seregszemlét – az eredeti tervek szerint – Egyiptom rendezné januárban.
„Egyiptomban kerül majd sor az eseményre, és nem tervezzük halasztását a járvány kitörése miatt” – mondta az IHF elnöke csütörtökön, az egyiptomi televízió egyik adásában.
„Mivel az ország készen áll arra, hogy házigazdája legyen a világbajnokságnak, a meccseket Egyiptomban fogják lejátszani. Meggyőződésem, hogy a küzdelemsorozat egyike lesz az általunk rendezett sikeres rendezvényeknek.” – tette hozzá.
Ez lesz az első világverseny 32 csapattal. A kézilabda világbajnokságot 2021. január 14. és 31. között tartják meg. 1999 után második alkalommal utazik a férfimezőny az észak-afrikai országba.
Egyiptomban eddig hivatalosan több, mint 39000 koronavírusos fertőzés történt a járvány februári megjelenése óta, ami 1377 halálos áldozattal járt.

Forrás 

Borítókép: IHF