Mindkét keddi negyeddöntőben az esélyesebb csapat ötgólos győzelemmel biztosította helyét a világbajnoki elődöntőben.

A korábbi világbajnok brazilok szoros első félidőt játszottak a dánokkal, ehhez kellett az egykori váci kapus Barbara Arenhart remeklése. A második félidőben a dél-amerikaiak már csak futottak az eredmény után. A 14-13-as dán vezetéssel zárult első harminc perc után a skandinávok a 46. percben már négy góllal vezettek. A világbajnokság legjobb kapusa címre pályázó Sandra Toft ezúttal is parádézott, tizenhétnél állt meg a védési számlálója. Dánia magabiztosan nyert, ellenfelük az elődöntőben a francia-svéd mérkőzés győztese lesz.

Dánia – Brazília 30-25

Remekül kezdte a német válogatott a házigazda elleni mérkőzést. 1-5-ös hátrányból próbált visszakapaszkodni a spanyol válogatott, ami sikerült is. A 22. percben már a hazaiknál volt az előny, sőt a félidő végére már négy góllal vezettek. A folytatásban a spanyolok őrizték vezetésüket, a németek nem tudtak megújulni, így ez a negyeddöntő sem hozott komoly izgalmakat. A spanyoloknak roppant nehéz dolguk, az elődöntőben a norvég-orosz párharc győztesével mérkőznek.

Spanyolország – Németország 26-21

fotó: IHF

1571 megtekintés.

Megosztás