Hiába indult jól a találkozó ferencvárosi szempontból, a folytatásban rengeteg hibát vétett a magyar csapat, ami a gyengén játszó dánok ellen sem fért bele.

Ha a széna mostanában nem is áll jól a Ferencváros háza táján, az emlékek szépek lehetnek az utolsó Esbjerg elleni találkozóról, így reménykedve utazott Dániába a budapesti alakulat.

Határozott és kemény védekezéssel kezdett az FTC, ahol a belső tengelyt a Beatrice Edwige, Tomori Zsuzsanna kettős adta, támadásban pedig jöttek a gólok is, így öt perc játékot követően 3-2-re vezetett a magyar alakulat. Majd érkezett Kaja Kamp Nielsen, amivel 3-3-ra módosította az eredményt.
A hazai alakulat nem erőltette a gyorsjátékot, főleg annak fényében, hogy Henny Reistad nem volt ott a meccskeretben. Ezért, valamint a két csere miatt, amit támadás-védekezés között eszközöltek, így elgondolkodtató lett volna, ha a Fradi felvállal egy gyorsabb és futósabb játékot, ami nem következett be.
Emily Bölk továbbra is árnyéka önmagának, lövőhelyzeteket nem vállalja el, ha pedig tüzel, akkor rendre gyenge lövés érkezik az ellenfél kapujára, amit a hálóőr biztosan hárít.
Negyedóra játékot követően kért Allan Heine időt, ahol a támadójátékban elkövetett hibákra hívta fel a figyelmet, valamint, hogy csapata használja a szélsőit. Ami később be is következett Angela Malestein 2, míg Hársfalvi Júlia 1 találattal zárta az első harminc percet, ami végén 14-11-es eredmény állt a kivetítőn.
A hajrához közeledve a piros mezesek elővették a 7-6 elleni játékukat, amire nem tudott válaszolni a Ferencváros, ennek volt köszönhető a háromgólos hazai előny.

A fordulást követően Andrea Lekic két találatot is szerzett, amivel egyre zárkózott az FTC, sőt végre valahára Emily Bölk is betalált, majd Márton Gréta kezében volt egy hatalmas lehetőség a feljebb zárkózáshoz, azonban a szélső nem tudta értékesíteni a helyzetét.
Marit Jacobsen az egész mérkőzés alatt biztos kézzel játszott, 17:15-ös eredménynél már ötödik találatát jegyzete, tette mindezt hat lövésből.
Ahogy az első játékrészben kemény volt a Fradi védekezése, úgy a második harminc perc alatt többször is puhán, passzívan védekeztek, amit a dán játékosok könnyedén és könyörtelenül használtak ki.
Az utolsó negyedórában még megpróbált egy felzárkózást az FTC, azonban két gólnál (22:20) közelebb nem tudott kerülni ellenfeléhez, akik végül 27:23-as győzelmet ünnepelhettek.

Anna Kristiansen 43%-os hatékonysággal zárta az össecsapást, míg Böde-Bíró Blanka 25%-ot produkált. Andrea Lekic nyolc, míg Kristine Breistol hat találatot jegyzett.

fotó: Nász Nikolett

7018 megtekintés.

Megosztás