A szerdai nap folyamán három edzőmérkőzést rendeztek.

Az Érd a Vasas otthonában szenvedett nyolcgólos vereséget (34-26). Idén az NB1/B-ben szereplő narancssárga alakulat legeredményesebb játékosa Dávid-Azari Fruzsina lett 10 találattal. A házigazda angyalföldi együttes az első pillanattól uralta az összecsapást, legeredményesebb játékosuk Vámosi Panna volt, aki hatszor talált be.

A lefújást követően Konkoly Csaba vezetőedző a következőket mondta:

„Az első mérkőzésünk ellenük nagyon tanulságos volt, ismét bebizonyosodott, hogy védekezés nélkül nem lehet nyerni. Ebből indultunk ki a mai összecsapás előtt, ez megadta az alaphangot. Valóban, picit hullámzó volt a játék, ez betudható a cserejátéknak is, de rendkívül büszke vagyok a lányokra, mert azokat a taktikai feladatokat jól felvitték a pályára – ezt főleg a védekezésre értem, illetve annak minőségére. A második félidőbe picit belealudtunk, ez zavart, így kellett változtatnom, a végjátékkal viszont elégedettek lehetünk; összességében fizikálisan és taktikailag is az ellenfelünk fölé nőttünk ma.”

forrás: Érd Handball Facebook; Vasas Kézilabda Facebook

Az NB1/B-be frissen felkerülő Esztergomi Vitézek immáron Elek Gáborral és Szucsánszki Zitával a fedélzeten mindössze egy gólos vereséget szenvedtek a Praktiker-Vác csapatától (27-28).

forrás: Esztergomi Kézilabda Facebook

A besztercei tornán elszenvedett vereség után szeretett volna visszavágni a DVSC Schaeffler a Gloria Bistrita csapatának. Végül egy fordulatos találkozón nem bírtak egymással a felek így 25-25-ös döntetlent értek el a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.
A hajdúságiaknál azonban van ok az örömre, hiszen hosszú és horror sérülését követően visszatért a pályára Mariana Costa, aki rögtön négy találatot is jegyzett. Csapata legeredményesebbje Csernyánszki Liliána volt, a fiatal irányító ötször köszönt be.

forrás: dvsckezilabda.hu
fotó: Nász Nikolett

3991 megtekintés.

Megosztás