Négy meccset rendeztek az olimpiai selejtezőtornák 1-es és 2-es csoportjában Hannoverben és Granollersben, ahol kisebb-nagyobb izgalmakat követően bejöttek a papírforma eredmények.

A Tatabányán megrendezésre kerülő 3. csoportról külön cikkeinkben írtunk itt és itt. Ebben a cikkben a másik két selejtezőcsoport első játéknapjának történéseit foglaltuk össze.

1. csoport

Spanyolország – Bahrein 39-27 (18-11)

Granollersben a papírforma szerint a legsimább selejtezőcsoportot rendezik, ahol a két európai csapat számára előzetesen kötelezőnek tűnt a kijutás. A házigazda spanyolok a legsimább párosítással, Bahrein ellen kezdtek, a mérkőzésen pedig nem is volt kérdéses a győztes személye. 14 perc után már 10-2-es eredményt mutatott az eredményjelző, amellyel az Európa-bajnokságon csalódást keltő spanyol válogatott jelezte, hogy hazai pályán egy percig sem szeretne kétséget hagyni afelől, hogy az egyik olimpiai kvóta az övék lesz.

A félidőben 18-11-re vezettek a spanyolok, Corrales pedig 50%-os teljesítményt nyújtott a kapuban. A második félidőben kialakult a kétszámjegyű különbség is, a spanyolok pedig pihentették kulcsjátékosaikat a két fontosabb találkozóra, a végeredmény 12 gólos győzelem lett.

Szlovénia – Brazília 27-26 (13-12)
A nap legszorosabb meccsét a szlovének játszották Brazília ellen. Az első félidő fej-fej melletti küzdelmet hozott, szoros szlovén vezetéssel (13-12). A második játékrészben úgy tűnt, hogy megnyugtató előnyt tudnak kiépíteni Bombacsék (19-15), azonban ekkor egy 6-0-ás brazil roham következett, így a hajrára brazil vezetéssel érkeztek a felek. Az utolsó hét percben azonban megrázták magukat a szlovének, és elsősorban Janc játékának köszönhetően, valamint az utolsó másodpercben villanó Novak góljával visszafordították a meccset, ezzel nagyon fontos győzelmet arattak a párizsi részvétel szempontjából.

2. csoport

A hannoveri ZAG-Arénában a három európai résztvevő, a házigazda Németország, Horvátország és Ausztria mellett Algéria küzdhet vasárnapig a két olimpiai kvótáért. A csoport érdekessége, hogy Ausztria utoljára 1936-ban, azaz 88 éve, Berlinben, nagypályán vehetett részt olimpián férfi kézilabdában.

Németország – Algéria 41-29 (16-13)
Az első mérkőzésen a házigazdák Algériát fogadták, és sima győzelmet arattak. Már az első félidőben kialakult egy nagyobb különbség (13-6 a 17., majd 16-9 a 26. pecrben), azonban az afrikaiak egy 4-0-ás szériával vissza tudtak jönni a meccsbe a félidő végére (16-13).

A második félidő elején a hazaiak még izgulhattak, mivel Algéria két gólra is feljött, valamint több esélye is volt egy gólra zárkózni, a németek végül rendezték a sorokat, és elsősorban Wolff védéseinek köszönhetően ismét elléptek. Tíz perccel a vége előtt kialakult a két számjegyű különbség is, a végeredmény pedig tizenkét gólos német győzelem lett.

Horvátország – Ausztria 35-29 (16-16)
A csoport másik mérkőzésén kevésbé voltak egyértelműek az erőviszonyok a mérkőzést megelőzően, az Európa-bajnokság egyik legnagyobb meglepetését nyújtó osztrákok a horvátokkal találkoztak, az előzetes várakozások szerint ennek a meccsnek az eredménye már önmagában döntőnek bizonyulhat az olimpiai szereplés vonatkozásában.

Az osztrákok ennek megfelelően kezdték a mérkőzést, és már 5-1-re is vezettek, de a horvátok folyamatosan zárkózni tudtak, és nem engedték Frimmeléknek, hogy nagyobb különbséggel lerázzák őket, és 9-9-nél utól is érték az ellenfelet. Ausztria továbbra sem engedte ki az irányítást, de a félidőben ismét döntetlent mutatott az eredményjelző (16-16).

A második félidő elején a horvátok megrázták magukat, és először vették át a vezetést a mérkőzésen, majd három góllal el is léptek (20-17). Innentől nem is hagyták, hogy az Eb meglepetéscsapata közelebb jöjjön, és elsősorban a kilencgólos Ivan Martinovic vezérletével fontos, nagy különbségű győzelmet arattak, amely valóban döntőnek bizonyulhat a végkimenetel szempontjánól.

Fotó: https://www.ihf.info/media-center/gallery

 

Megosztás