Az egyébként sem átlagos kézilabdaszezon tartogatott még magában egy kellemetlen történést.

Az elmúlt 10 évet tekintve a magyar kézilabda egyik legsikeresebb együttese, az Érdi NKSE nemrég bejelentette, összes profi játékosával szerződést bont, három kölcsönben játszó fiatalkorú játékosa kivételével. Több kérdést is felvet ez a hír a folytatással kapcsolatban, de előtte lássuk, mit is adott Nekünk, kézilabdabarátoknak az elmúlt években ez az együttes, mi vezethetett idáig.

Nemcsak a csapat szereplése miatt volt érdemes kilátogatni az Érd Arénába, hanem a családias, jó hangulatú közösség, illetve programok miatt. A kézilabda mellett fontosnak tartotta a klub, hogy a közönség szórakoztatása minél magasabb fokon történjen meg, talán a legprofibb módon az egész NB1-et tekintve. Az időkéréseknél 6-8 éves kislányok táncos koreográfiája volt látható, a félidőben nyereménypólókat dobáltak a nézőtérre, mérkőzések előtt pedig tippjátékra invitálták a szurkolókat, a pontos végeredmény eltalálója a csapat relikviáit tartalmazó ajándékcsomagot nyert. Az NB1-es csapat szereplése mellett a helyi lakosokat több programmal is próbálták bevonni a közösségi életbe: ilyen kezdeményezés volt a klub részéről a labdázó kézilabda, ahol a legkisebb gyermekekkel szerettették meg a kézilabdát, de nem lehet szó nélkül elmenni az amatőr kézilabda mellett sem, ahol felső korhatár nélkül várták a lelkes amatőröket hétről hétre edzésekre. Így nem túlzás azt kijelenteni, hogy Érd kézilabdaváros volt, a lakosság jelentős része valamilyen formában kötődött a helyi kézilabdacsapathoz.

Az együttes sikerszériájának kezdete 10 évvel ezelőttre nyúlik vissza, a 2009/2010-es szezonban megnyerte a csapat az NB1/B-t, így 2010 őszén mutatkozhatott be Szabó Edina együttese az első osztályban. A keret tagja volt már akkor is Janurik Kinga és Kisfaludy Anett. Az együttes első nagyobb sikerét a 2012/2013-as szezonban érte el, amikor bajnoki bronzérmes lett az Érd. A Pest- megyei alakulat dinamikusan fejlődve, üldözőit maga mögött hagyva gyűjtötte be sorra a bronzérmeket, zsinórban 6 alkalommal végezve a Győr és a Ferencváros mögött. A nemzetközi porondon 2015 tavaszán az EHF kupa elődöntőjéig menetelt az együttes, 2016-ban pedig a KEK negyeddöntőjében kényszerültek búcsúra.

Női kézi: rangadóval nyit az ÉRD | Érd Most!

Sokakban él az a sztereotípia a női kézilabdával kapcsolatban, hogy a Győr és a Ferencváros a két etalon, az ő dolgukba senki se tud beleszólni. A 2016/2017-es szezonban az Érd meghúzgálta az oroszlán bajszát, hiszen hazai pályán legyőzte a Ferencvárost (2016.10.01 Érd – FTC 31-30) és a frissen eltörölt rájátszás nélküli bajnokságban féltávnál a Győr mögött a második helyen álltak a narancsmezesek. Végül a váratlanabb érdi pontvesztéseknek, illetve a két csapat népligeti visszavágóján elért Fradi sikerrel a zöld-fehéreké lett az ezüst a szezon végén. Ebben a szezonban jó esélye volt maradandót alkotnia az együttesnek a nemzetközi porondon is, de a Rosztov, Bietigheim, Byasen csoportból nem sikerült továbblépnie az Érdnek az EHF kupa csoportköréből.

A következő szezon tűnt a legígéretesebbnek az érdiek számára, hiszen az egyébként is erős kerethez (többek között Janurik Kinga, Katarina Krpez-Slezak, Klivinyi Kinga, Mireya Gonzalez, Andjela Bulatovic, Kisfaludy Anett) csatlakozott Tóth Gabriella, Jamina Roberts, Coralie Lassource is, így sokan gondolták, hogy elérhető lehet a bajnoki ezüst, illetve az EHF kupa győzelem is. November elején a bajnokságban hazai pályán három góllal kapott ki az együttes a Ferencváros ellen, ami nem tekinthető azért tragédiának, mégis az együttesből ez a vereség rengeteget kivett mentálisan. Négy nappal ezt követően Párizsban lépett pályára az Érd, ahova TÍZ(!!!) gólos előnnyel utazott Szabó Edina együttese. Az odavágó annyira egyoldalú volt, hogy már 24-9-re is vezetett a magyar együttes, a tartalékos végjátékot követően alakult ki a tíz gólos különbség. Szavakat is nehéz találni az érdiek párizsi játékára, tragédiával felérő tizenegy gólos vereségével már a csoportkör előtt búcsúzott a sorozat egyik legnagyobb esélyese a nemzetközi porondtól. Ezt követően a vezetőedző Szabó Edina felajánlotta lemondását, amelyet a vezetőség nem fogadott el. A szezon hátralévő részében egyedül a Magyar Kupában elért ezüstérem lehetett némi gyógyír az együttes számára.

Sportpress - csak sport

Nyáron nagy volt a jövés-menés a virágzó kertvárosban, és nem csak a játékoskeretben… Az ügyvezető Szántó Erzsébetet visszahívta az érdi közgyűlés, ennek eredményeképpen pedig a vezetőség nagy része felmondott, ezzel kiállva Szántó mellett. A játékoskeret is gyengébb lett, távozott Klivinyi, Gonzalez, Bulatovic és Roberts is, így bravúrnak számított volna ezzel a kerettel a bronzérem megtartása. A 2018/2019-es szezont a negyedik helyen zárta az Érd, ezzel a zsinórban megszerzett hat bronzérmet követően érem nélkül maradt az együttes a bajnokságban.

A koronavírus miatt véget ért szezonban pedig a nemzetközi kupában ismételten lemaradt az együttes az EHF kupa továbbjutásról, a bajnokságban pedig a hatodik helyen álltak a felfüggesztés pillanatában. Az EHF kupa kiesést követően már hallani lehetett a problémákról a csapat körül, bár akkor még konkrétumok nem kerültek nyilvánosságra. A klub összes, profi szerződéssel rendelkező játékosával szerződést bontottak, ami azért is eredményezett kellemetlen helyzetet a játékosok számára, hiszen a kézilabda átigazolások sajátossága, hogy általában január-februárra kialakulnak a jövő évi keretek (még ha azt nem is mindenhol hozzák ekkor még nyilvánosságra), így azon játékosoknak, akik a jövő évre is érvényes kontraktussal rendelkeztek, hirtelen csapat után kellett nézniük. Szerintem mindenki átlátja és átérzi a nehéz helyzetét ezeknek a játékosoknak, akiknek úgy kell(ett) csapatot találnia, hogy a csapatok nagyrésze már összeállította a jövő évi keretét, financiálisan pedig nem fér már bele a kluboknak újabb játékos megszerzése.

Sajnos ez az a hír, aminek senki sem tud örülni. Sem az érdi szurkolók, sem a riválisok szurkolói, sem a játékosok, szakvezetők. Így talán minden kézilabdabarát nevében ki lehet mondani: Minél előbb térj vissza hozzánk régi fényedben, érdi kézilabda!

Szöllősi Bálint

Kép: M4Sport, Sportpress, Érdmost

462 megtekintés.

Megosztás