Bár még nem ért véget a selejtező torna, mi mégis ünnepelhetünk. Magyarország 2008 után ismét részt vehet az ötkarikás játékokon. Az idáig vezető út rögös és kanyargós volt, sok örömmel és csalódással. Talán érdemes kicsit visszatekinteni az elmúlt pár évre, levonni a tanulságokat, megvizsgálni a tényeket és tovább építkezni.


Volt egy összességében sajnos nem jól sikerült Rasmussen éra. A viharos edző váltást követte a beugró magyar edző páros kinevezése, valamint a pandémia. A vírus megnehezítette az amúgy sem egyszerű felkészülést.

És mégis mik a tények?

Rendelkezünk egy remek fiatal generációval, akikkel szemben óriási az elvárás és az ezáltal generált médianyomás. Fejlődésük és teljesítményük hullámzó, amiért hol az egekbe emelik őket, hol pedig kritika áradat zúdul rájuk.
A Bajnokok Ligájában évek óta két magyar edzőt tudunk felmutatni. Mindketten női oldalon tevékenykednek, a Győr, illetve az FTC kötelékében.
De nekünk ők sem elég jók ahhoz, hogy megbecsüljük és ne szapuljuk őket.

Az egyik szakember Danyi Gábor, aki BL-t, bajnokságot és kupát nyert. Pedig sokan már akkor temették, amikor még csak átvette a csapatot. De már az első évben bizonyított, amire az volt a közvélemény magyarázata: a világválogatottal könnyű!
Hogy is van ez? Mikor elődje, Ambros Martin nyerte sorra a trófeákat a semmivel sem gyengébb kerettel, akkor őt istenítették. Ha ezt egy magyar edző teszi, akkor az nem az ő érdeme? Ki és miért gondolja, hogy egy sztárokkal teletűzdelt csapatot egyszerűbb irányítani?

Elek Gábor talán még nála is többet kritizált edző. Nem véletlen, hiszen kettőjük közül ő van régebb óta reflektorfényben. Mégis sokan nem értik, mennyit köszönhet neki a magyar női kézilabda. Sokaknak fogalmuk sincs mit jelent a válogatottnak az a szemlélet, amit ő és Fradi képvisel. Az a bizalom a magyar tehetségek felé, hogy igenis velük épít évről-évre csapatot. Velük játszatja az éremért folyó komoly bajnoki csatákat, és ad nekik a legrangosabb sorozatban elegendő játékidőt. Ezek azok a játékpercek, amik a válogatott szempontjából igazán számítanak, felkészíti őket a nemzetközi szintre. Így beszélhetünk később magyar klasszisokról, éremesélyes válogatottról.

Számomra az elmúlt évek tanulsága, hogy kell a türelem és a biztatás a fiatal játékosoknak, a bizalom a magyar edzők felé, akkor is, ha egy-egy eredmény nem ad rá okot. Így működik ez a sikeres csapatoknál. Így válhatunk mi is ilyenné, reméljük már az olimpián.

Addig is jó munkát, sok sikert! Hajrá magyarok!

 

Borítókép: Török Attila

3654 megtekintés.

Megosztás