Ma kilenc mérkőzést játszottak az Európa Liga csoportjaiban.
Az A. csoportban igazi rangadónak számító összecsapáson, a harmadik Toulouse fogadta a listavezető Wisla Plockot. A lengyelek az első félidőben szinte végig vezettek, 0-0 után, 11-11-nél álltak döntetlenre a csapatok, majd a szünetben kettővel ment a Wisla. Aztán a Toulouse mindent megtett a fordítás érdekében, egy igazán öldöklő csatát hozott a második harminc perc, de a lengyelek végig észnél voltak és továbbra sem vesztettek pontot.
Toulouse – Wisla Plock 25-26 (12-14)
A másik mérkőzésen az osztrák AON Fivers a még veretlen Ademart látta vendégül. A spanyolok olyan tekintetben kényelmes helyzetben voltak, hogy tudták a Toulouse-Wisla végeredményét, így azt is, hogy a meccs előtt csak két góllal rosszabb a gólarányuk a lengyelekénél. Ebből csak egyet sikerült lefaragni az első játékrészben. Talán mindenki azt várta, hogy a második játékrészben növelni tudja előnyét a Leon és a tabella élére áll, viszont nem így gondolták ezt az osztrákok. Egy hihetetlenül izgalmas második félidőt produkáltak és utolérték a spanyolokat, kisebb meglepetésre döntetlen a vége.
AON Fivers – Ademar 33-33 (19-20)
Így az A. csoportot a Wisla Plock vezeti 6 ponttal, az Ademarnak 5, a Toulouse-nak négy, az AON Fiversnek három pontja van. A Medvegyi jelenleg két ponttal kieső helyen van, a Metalurg Szkopje pedig nullával áll.
A B. csoportban végre teljes fordulót rendeztek. A két száz százalékos csapat közül, a listavezető Füchse Berlin a román Bukaresti Dinamóval játszott. A vártnál talán szorosabb első 30 percet játszottak a csapatok, a bukarestiek szívósan játszottak a németek ellen. A játék képe a második félidőben sem változott, de azért a berliniek hozták a kötelezőt.
Füchse Berlin – Dinamo Bukarest 33-29 (15-12)
Az eddig szintén kettőből kettőt nyerő Sporting, a francia Nimest látta vendégül. A vendégek kezdték jobban a találkozót, majd végig vezetve mindkét félidőt, két nagyon értékes ponttal távozhattak Portugáliából.
Sporting – Nimes 26-30 (12-15)
A csoportharmadik és eddig legtöbb meccset játszó svéd Kristianstad a még nyeretlen Presovval mérkőzött. Az első játékrész egy nagyon kiélezett csatát hozott, végig fej fej mellett haladtak a csapatok. A második félidőben sebességet váltottak a hazaiak, amire a Presov nem talált ellenszert, mondhatni sima lett a vége.
Kristianstad – Presov 32-25 (14-13)
A B. csoport élén, két hat pontos csapat van, a Füchse Berlin és a két meccsel többet játszó Kristianstad. Győzelmével előzött a Nimes, ugyanúgy 4 pontja van, mint a negyedik Sportingnak.
A C. jelzésű hatosban is játszott mindenki. A listavezető Montpellierhez a harmadik Alingsas tett látogatást és bizony nem adták magukat könnyen a vendégek. Sokáig döntetlenközeli eredmény volt a két csapat között, a szünetre azért már hárommal vezettek a franciák. Nos a második játékrészre megérkezett a francia henger, főleg védekezésben.
Montpellier – Alingsas 32-21 (16-13)
A szintén négy pontos, ám egy mérkőzéssel többet játszó Magdeburg, Horvátországban a Nexe ellen lépett pályára. A németek nem bízták a véletlenre, parádésnak mondható első félidőt produkáltak, így csak a számszerű végeredmény lehetett kérdés a mérkőzés végére.
Nexe – Magdeburg 24-32 (8-15)
A CSZKA Moszkva, a csoportutolsó Besiktast fogadta. Még a legvérmesebb török szurkolók sem bízhattak a meglepetésben és már az első félidőben sem kellett „csalódniuk”, gyakorlatilag eldöntötték az oroszok a mérkőzést. A második harminc percben a Moszkvának már belefért egy kis pihenés is, de természetesen egyetlen percig sem forgott veszélyben a győzelmük.
CSZKA Moszkva – Besiktas 32-24 (21-9)
Győzelmével a Montpellier maradt az első, a Magdeburg pedig a második, a CSZKA Moszkva viszont megelőzte a Nexét.
Az egyetlen magyar érdekeltségű csoportban, a D.-ben a tegnapi Tatabánya vereség után, ma a Trebnje – Eurofarm Pelister meccset rendezték. A hazaiak egy győzelemmel a csoport második helyére léphettek és ennek megfelelően mindent megtettek az esti meccsen. Nem volt kényelmes ellenfél a Pelister, az első játékrészben végig ragadtak a hazaiakra, aztán a Trebnjenek sikerült egy picit meglépnie, ami kitartott a mérkőzés végéig.
Trebnje – Eurofarm Pelister 28-24 (14-12)
Első helyen a várakozásoknak megfelelően a Rhein-Neckar áll, második a Trebnje, harmadik pedig a Kadetten, a GOG a negyedik. Sajnos a Tatabánya két meccs után nem szerzett pontot.
1266 megtekintés.