Az EHF Európa Ligában a halasztások után két vereséggel kezdett a Tatabánya. Ebből az első igencsak fájdalmas volt, itthon a Trebnje ellen, a Rhein-Neckar elleni pedig szinte borítékolható volt. Igazából ma sem a Bányász lépett esélyesként a parkettre, hiszen a dán GOG fantasztikusan szerepel hazája bajnokságában, 13 forduló után még nem kapott ki (11 győzelem, két döntetlen). Igazából itt az EL-ben ők sem brillíroznak, egy góllal kikaptak a Kadettentől idegenben, öttel otthon a Rhein-Neckartól. A papírformát is elég nehezen hozták, otthon csak egyel verték az Eurofarm Pelistert.

A Tatabánya feladta a pályaválasztói jogot, így a mai meccs után, holnap már le is játsszák a „visszavágót” Dániában. Nagyon jó volt látni, ha nem is nagy számban, de ültek nézők a lelátón. Mondhatni, hogy remekül kezdtek a „hazaiak”, a 8.-ik percben 6-4 és 100 százalékos lövési hatékonyság! Eztán sajnos jöttek a hibák támadásban, gyorsan ki is használták ezt a dánok, 6-7. Aztán kettős emberhátrányba került a Bányász, a 16.-ik percben 6-10 és Matics időkérés. Úgy látszik meg is fogadták a tanácsokat a játékosok, mind védekezésben, mind támadásban javult a Bányász – sajnos a lerohanásokkal továbbra sem tudtak mit kezdeni – a 25.-ik percre 13-15. A Bartucz helyére beálló Wyszomirszki (képünkön) két hetest is fogott, így nagy szerepe van abban, hogy a szünetre mindössze egy gól Ancsinék hátránya, 16-17. Jó volt látni a 0-8-as roham után a Tatabánya feltámadását és ha a második félidőben kevesebb lerohanást engednénk a dánoknak, akár meglepetést is lehetne szerezni ezen a meccsen.

A második félidőben a Bányász is gyorsított a játékán egy nagyon élvezetes meccset láthattunk. A lengyel hálóőr maradt a kapuban, sorozatban harmadik hetesét is védte a játékrész elején, majd további nagy lövéseket hárított, sőt ziccert is, a támadásokban pedig igazán Győri vitézkedett, a 10.-ik percre 21-21! A meccs következő szakaszában felváltva estek a gólok, a jelen főszereplője Juhász lett a maga négy góljával, 26-25-nél időt is kértek Olsenék. Néhány „érdekes” játékvezetői itélet inkább a dánoknak kedvezett, de az utolsó tíz percre így is döntetlennel mentek a csapatok, 28-28. A hajrára inkább a dánok szaladtak az eredmény után, 25:30-nál 31-30. Aztán a semmiből lőtt három gólt a GOG (előbb egy Ancsin hibát használtak ki, majd egy gyengécske Győri lövést engedtünk meg magunknak) a véghajrára 31-33. 7 a 6 ellenre váltott Matics az utolsó két percre, de Ancsin lövését blokkolták, a másik oldalon pedig persze, hogy bement.

Grundfos Tatabánya – GOG 32-35 (16-17)

Tatabánya: Bartucz – Juhász Á. 6, Balogh Zs. 3, Zdolik 2, Hornyák P. 3, Ancsin 4, Debreczeni 1. cserék: Wyszomirski – Bozsovics 4, Sipos, Ilyés, Győri 4, Molnár 2, Sunajko 1, Nemes 1.

fotó: hetmeteres.com

2787 megtekintés.

Megosztás