Utolsó másodpercben szerzett góllal 30-29-es győzelmet aratott az FTC, amivel bejutott a holnapi Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Vipers Kristiansand lesz az ellenfele.

Két és fél perc után született az első találat a második elődöntőben, ekkor Mette Tranborg volt eredményes, majd az ötödik percben már a Ferencváros vezetett 2-1-re, Klujber Katrin és Angela Malestein góljaival. Az Esbjerg csapata próbált zavart kelteni a Fradi támadásaiban, amikor Kaja Kamp zavarót védekezett, ez működött is, hiszen ezzel féken tartották Emily Bölköt.

A tízedik percben 4-4-es állás volt olvasható az eredményjelzőn, az FTC nem rohant a támadásokkal, míg védekezésben kemények és határozottak voltak a játékosok, később ennek is volt betudható egy dupla kiállítás, amikor Nora Mörk hétméteresével 10-8-ra vezetett a dán alakulat.

Nem engedte a zöld-fehér mezes együttes, hogy ellenfele elszakadjon tőle 12-11-nél, továbbra is kevés mozgás volt látható a népligeti támadásoknál, egyedül Malestein tartotta a lelket a csapatban a maga öt góljával. Labdája is volt Andrea Lekicéknek a döntetlenre, azonban a kimaradt helyzetből villámgyorsan betalált az Esbjerg; Elek Gábor időt is kért ezt követően.

A folytatásban a piros mezesek akarata érvényesült, a félidőre 17-13-ra növelte előnyét a Vilde Ingstad és Henny Reistad vezette alakulat.

A második játékrész Nora Mörk találattal indult, ezzel már 18-13-ra vezetett az Esbjerg, majd az FTC pillanatok alatt kettőre zárkózott, Malestein labdalopását követően (16-18). Jobb átlövőben Klujber Katrint Alicia Stolle váltotta, akinek a találatával, már csak egy volt a hátrány 20-19-nél. 21-21-nél pedig sikerült utolérni a dán alakulatot, majd egy újabb dupla kiállítás hátráltatta a Fradit. Ez idő alatt Janurik Kinga hatalmas ziccert védett, ezzel életben tartva a ferencvárosi reményeket.

Ezt követően újra magához ragadta a kezdeményezést az Esbjerg csapata és újra kettővel 23-21-re vezettek, azonban érkezett Emily Bölk és ismét egalizálta az eredményt.

Az ötvenedik percben Elek Gábor időt kért, 25-24-es dán vezetésnél. Öt perccel később már a Fradinál volt az előny, amikor a visszatérő Klujber köszönt be 27-26-nál, majd kettőre növelte az előnyét a fővárosi alakulat. Henny Reistad azonban fél perccel a vége előtt egyenlített, ekkor újabb FTC időkérés következett.

Ekkor úgy gondolhattuk, hogy ezt már nem lehet végig támadni, viszont a Fradi szépen sakkozott az idővel és Emily Bölk találatával 30-29-es győzelmet aratott, amivel ott van a holnapi döntőben.

fotó: Nász Nikolett

4781 megtekintés.

Megosztás