Rémes kezdést követően magához ragadta a kezdeményezést az ETO, amit a hajráig magabiztosan tartott, majd az utolsó pillanatban hihetetlen védést mutatott be Sandra Toft, amivel a rekord győztes a holnapi döntőbe lépett a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

Újabb június és újabb FINAL4  vette kezdetét Budapesten, immáron kilencedik alkalommal, ahol az első elődöntőt a Győri Audi ETO KC vívta a Team Esbjerg csapatával. A hangulatra és a körítésre, ahogy azt már megszokhattuk az előző években most sem lehetett panasz, a győri szurkolók már csütörtökön kitettek magukért, amikor fantasztikus fogadtatásban részesítették csapatukat a szállodájuk előtt.

Ami a két együttes egymáselleni mérlegét illeti hat mérkőzésből, mind a hatot a magyar alakulat nyerte, de jól tudjuk egy Bajnokok Ligája négyes döntő mindig speciális, ezért a vezetőedzők is próbálták a másikat dicsérni, s saját csapatukról a terhet levenni.

Jesper Jensen pénteken úgy fogalmazott, hogy most már szeretnének éremmel hazatérni: „harmadik alkalommal, hogy Európa legjobb négy csapata közé kvalifikáltuk magunkat, most már szeretnénk éremmel hazatérni. Kicsit szerencsétlennek érzem magunkat, hiszen már egyből az ETO-val találkozunk az elődöntőben, de az előző évek tapasztalatait megpróbáljuk kamatoztatni, igaz ebből ellenfelünknek is akad bőven. A Győrt BL győzelemre teremtették, míg mi is szeretnénk első dán együttesként FINAL4-t nyerni, így mindkét alakulaton nagy lesz a nyomás”.

Per Johansson is a csapatára nehezedő nyomásról vallott: „mindennap ott van a teher a játékosaimon, hiszen azt várják el tőlük, hogy érmeket nyerjenek, ez teljesen normális, de az is, hogy én ezt a nyomást próbálom levenni róluk. Győr, Vipers, Esbjerg a világ három legjobb alakulata jelenleg, de nyugodtan ide lehet sorolni a Metzet is. Norvégiában nehéz feladatunk volt attól függetlenül, hogy látszólag könnyed győzelmet arattunk, de ez már a múlt, az előttünk lévő feladatokra kell koncentrálni és mindenkit le kell győznünk”.

Magyar szempontból drámaian indult a találkozó ugyanis Per Johansson négy perc játékot követően kérte ki az első idejét, amikor csapata 3-0-ás hátrányba került. Ezt követően tudta rendezni sorokat a Győr és a 11. percben utol is érte ellenfelét 5-5-nél, köszönhetően Estelle Nze Minko két találatának, amiket szép egyéni megmozdulás előzött meg. Negyedórát követően már kettővel vezetett az ETO 5-7-nél, ekkor Stine Oftedal arcán széles mosolyt lehetett látni, hiszen a közönség is rátett még egy lapáttal. Ahogy Sandra Toft is a kapuban, aki hét védéssel zárta az első játékrészt és hatalmas szerepe volt abban, hogy a zöld-fehérek négygólos előnyben mehettek a szünetre (9-13). Hiába próbálkozott 7-6 elleni játékával az Esbjerg nem tudott közeledni ellenfeléhez, védekezésben pedig a jobb oldalt akadtak problémáik; előbb a már említett Nze Minkóval, később pedig Bruna de Paulával.

Emberelőnyben kezdhette a második félidőt a győri alakulat, azonban ezt nem sikerült kihasználni, sőt a dánoknak labdája volt a 4-1-es kezdéshez, azonban a kapufa kisegítette az ETO-t, majd Szöllősi-Schatzl góljaival növelte előnyét a magyar csapat. 12-18-as állásnál kért időt Jesper Jensen, mert csapata helyzete kezdett kilátástalan helyzetbe sodródni, az időkérés pedig a várt eredményt hozta, hiszen megfelezték hátrányukat a 45. percre (15-18). Mindkét oldalt a védekezés dominált sokkal inkább, a győri kapuban azonban Sandra Toft elfogyni látszott, az 53. percben pedig 20-21-nél egyre zárkózott az Esbjerg. A találkozó végéig üldözte ellenfelét a dán alakulat, azonban a hajrában újra jött két nagyon fontos Toft védés, utóbbi az utolsó másodpercben, amivel a döntőbe lépett a Győri Audi ETO, míg az Esbjerg újra a végső pillanatban szenvedett vereséget az elődöntőben.

Végeredmény: Team Esbjerg – Győri Audi ETO KC – 23:24 (9:13).

Mindenképp ki kell emelni Estelle Nze Minkot, aki hatszor volt eredményes, míg Sandra Toft 13 védéssel járult hozzá a fantasztikus győzelemhez.

A mérkőzést követően Per Johansson és Jesper Jensen értékelt:

Olyan volt, mintha nem jöttünk volna ki a buszból az első percekben, utána viszont feljavult a védekezés és a támadás is. A szünetben elégedett voltam, de tudtuk, hogy az Esbjerg nagyon jó a hét a hat elleni játékban. Szoros meccs volt, végül nüanszok döntöttek, a védekezésünk és a kapusteljesítményünk kisegített minket.

– fogalmazott Johansson.

Jensen az érthető csalódottsága mellett azt is kiemelte, hogy remek meccset játszott a két csapat, ami sok fiatalt inspirálhat:

Gratulálok a Győrnek. Nagyon nehéz meccs volt, sok helyzetet hagytunk ki, Sandra fantasztikus volt, aminek egyébként örülnék, de nem ma. Elég helyzetünk volt ahhoz, hogy megverjük a Győrt, de most nem jött össze. Egyébként remek meccset láttunk, reméljük, sok gyereket inspirál majd.

fotó: Nász Nikolett

Megosztás