Háfra Noémi újra a válogatott keret tagja. Amikor egy játékosnak hónapok, évek rosszul sikerülnek és a visszatérés útjára lép, az mindig örömteli.  Vagy mégsem?

Azért ragadtam billentyűzetet, mert sajnos megint szélsőséges és néha – ki merem mondani – szélsőségesen ostoba vélemények, kommentek jelentek meg a bevezetőben szereplő tény kapcsán. Mi lehet ennek az oka és milyen következményekkel járhatnak ezek az üzenetek?

Rögzítsük: a balátlövő a Svájc és Ausztria elleni Euro Cup meccsekre kapott meghívót Golovin Vlagyimirtől, ám ismerve a mester válogatási elveit, nyílvánvalóan nem csak erre a két találkozóra gondolt. Erre utalt az is, hogy már a világbajnokság előtt is kerettag volt az akkor még Podgoricán kézilabdázó játékos. A kapitány már a kerethírdetéskor jelezte, hogy kiváncsi Háfra állapotára, amely megfogalmazásból sejthető volt, hogy nem az egykori ferencvárosi kedvenc neve szerepel majd a kezdő hetesben.

A probléma valódi megértéséhez azonban jóval messzebbre kell visszamennünk. A csúcson lévő Háfra Noémi is céltáblája volt már az aggresszív megnyilvánulásoknak. A közeg, élükön a szurkolókkal elfelejtették, hogy egy nagyon fiatal játékosról van szó, akinél természetes, hogy hibázik. Szinte minden labdaeladásra jutott egy tucat poszt, komment arra vonatkozóan, hogy Háfra mennyire rossz játékos. Eközben éles kontraszt volt – egyesek szemében pedig olaj a tűzre -, hogy a fiatal balátlövőt leigazolta a Győr, éppen a rivális Ferencvárostól.

A Kisalföldön aztán sok jó nem történt vele: gyengébb játék, kevesebb játékidő, majd kölcsönadás Dániába. Apró pikantéria, hogy a későbbi ETO-edzőhöz, Ulrik Kirkely-hez került, ám a 23/24-es szezonban ez sem nyitotta meg számára az utat az AUDI Aréna felé. Pedig a Győr számára is kiemelt fontosságú volt, hogy az állandó kritikák kereszttüzéből kitörjenek és végre magyar kulcsemberük legyek bármelyik középső poszton. Erre pedig Háfra volt a legjobb esélyük. Röviddel a dániai kaland kezdete után azonban utolérte a legrosszabb, ami kézilabdázóval történhet: jött egy súlyos sérülés, és az ekkor már igencsak lefelé tartó spirálban lévő játékos meredeken zuhant tovább.

A rehabilitáció végén az Odense sem marasztalta, a Buducsnoszthoz került, akik idén értelmetlenül vergődtek a BL-ben, nézhetetlen játékkal. A magyar balátlövőt pedig továbbra sem üldözte a szerencse, mivel poszttársa volt gyakorlatilag az egyetlen BL-szinten értékelhető teljesítmént nyújtó podgoricai, így innen is távoznia kellett. Bietigheimbe került, ahol a BL szabályai miatt csak bajnoki meccseken léphetett pályára. Sok babér azonban itt sem termett neki, leginkább kisebb csapatok ellen kap csereként lehetőséget.

A fenti leírás semmiképpen sem egy válogatott játékos prototípusát festi le nekünk. A kórkép felállítása összetett feladat ebben az esetben, és amit mindenképpen ki kell mondani, hogy olybá tűnik, mintha még azok is Háfra bukásán dolgoznának, akik látszólag segíteni akarnak neki.

 

Na, ki jött vissza?

A rossz klubváltások miatt Noémi sajnos eléggé otthontalannak mutatkozik, nehezen eladható az elmúlt évek alapján és láthatóan hiányzik a bizalom is irányába. Ugyanakkor nehezen érthető például, hogy a Buducsnosztban is csak epizodista játékosnak kik és miért tanácsolták, hogy menjen el egy még erősebb csapatba, ahol már előtte is erősen telített volt a posztja. A szövetségi kapitány segíteni akar, ez vitán felül áll, ám óhatatlanul is Egervári Sándor jut eszünkbe, aki anno meg volt arról győződve, hogy Németh Krisztián vagy éppen Koman Vladimir számára a válogatott valami csodával átitatott hely, ahol egyfelől varázsütésre jobban fognak teljesíteni (narrátor: de nem teljesítettek) és itt kell a kisiklott karrierjüket újraépíteni. Illúziókat tápláltak azzal, hogy egy San Marino elleni tizenegyesgól majd topligás szerződést hoz. Visszatérve Golovinra az is érthetetlen, hogy 2024-ben, a sokszor idézett „Polar-rendszer” felhőben, interneten is elérhető adatainak korában egy kispados játékost miért kell megnézni? Ehhez miért kell a válogatott keretbe behívni? Miért nem pattan repülőre, vonatra a Kapitány és nem megy ki Ludwigsburgba, amikor a Bietigheim játszik? Esetleg érdeklődik Vestergaard mesternél, hogy beleshet-e egy edzésre. Ördögtől való lenne két meccs vagy épp két összetartás közt – ha prioritás a balátlövő poszt – extra lépéseket tenni az ügy érdekében?

És bizony az a helyzet, hogy Háfra Noémin hiába van újra ott a címeres mez, a szurkolók sem segítik a visszeaépülését. A közeg ostoba lépései, a menedzserek, a szülők és az edzők hibái mind a játékoson csattantak ebben az esetben. A magyar szurkolók pedig nem a türelmükről híresek. Ezért most megint tele van az internet Háfrát támadó és legalább ennyire érthetetlen módon Háfrát ok nélkül védő kommentekkel. Arról beszélnek, hogy megérdemelte. Legyünk tárgyilagosak: Háfra jeleneleg nem válogatott szint. Meg lehet hívni, de nem ezzel a kommunikációval. És nem biztos, hogy a játékos hasznára válik, hogy akkor is kerettag, ha szinte egy meccsnyi játékideje sincs a naptári évben.

Mintha azonban ezek a szempontok senkinek nem lennének fontosak és pár héttel a sorsdöntő olimpiai selejtező előtt még mindig kétségbeesett kapkodás zajlana a válogatott háza táján. Ne legyen igazam, de ez nem vetít előre túl sok jót.

Na, ki jött vissza?

3788 megtekintés.

Megosztás