Két héten belül öt mérkőzést játszik a Tatabánya az Európa Ligában. Ma és holnap egyaránt idegenben mérkőzik a csapat az észak-macedón Eurofarm ellen.
Nem mindennapi okból kifolyólag harminc perc csúszással indult a találkozó. Mindkét együttes kék mezben lépett volna pályára, emiatt a magyar együttesnek a szállodából másik garnitúrát kellett hozni, mivel a hazai csapat joga a mezválasztás, a Tatabánya holnap lesz a “hazai” csapat.
A csúszás mindkét együttest megzavarta, sok pontatlanság jellemezte a kezdeti perceket mindkét oldalon. Míg a hazaiak próbálkozásainál Bartucz több bravúrt is bemutatott, addig a Tatabánya kidolgozott helyzetig is nehezen jutott el, az első tizenöt percben mindössze kétszer sikerült bevenni az észak-macedónok kapuját, amit az új szerzemény az egyiptomi válogatott kiválósága Handawy őrzött. Eközben ötgólosra duzzadt az észak-macedónok előnye. Juhász Ádám beállásával összeszedettebb lett a támadójáték, ezáltal egy sokkal veszélyesebb magyar csapatot láthattunk a játékrész utolsó tíz percében.
A folytatásban mindkét csapatnak keményen meg kellett küzdenie minden találatért. Sajnos Ancsin és Sunajko nem tudta megismételni a világbajnokságon mutatott teljesítményét. Mindössze egyszer tudott vezetni a mérkőzésen a Matics csapat. A hajrához közeledve az Eurofarm zsinórban szerzett négy góljával eldöntötte a mérkőzést, innen már nem volt esélye a gyenge támadójátékot nyújtó Bányásznak a pontszerzésre.
Eurofarm Pelister – Grundfos Tatabánya 21-19
Fotó: Tatabánya facebook oldal
1421 megtekintés.