Fontos meccset játszott Franciaországban a DVSC-Schäffler csapata szombaton a Bajnokok Ligája A csoportjának 9. fordulójában, hiszen közvetlen riválisával, a Brest Bretagne-al csaptak össze a Cívisváros lányai.

A Brest friss világbajnokokkal, ám komoly hiányzókkal állt ki, mivel Freriks, Jaukovics, Darleux és Carlson is hiányoztak a csapatból.

Kácsor Gréta fejlövésével kezdődött a találkozó, a magyar átlövő aztán másodszorra már a kaput is eltalálta. A csapatok fej-fej mellett haladtak, Maslova és Foppa egyaránt kétszer voltak eredményesek, a Lokiban pedig Hámori heteseket harcolt ki, Töpfner pedig biztos kézzel értékesítette a helyzetei.

Hámori kiállítását a franciák nagyon jól használták ki, szélről, majd labdaszerzés után üres kapura is betaláltak, ezzel átvették a vezetést 6:5-nél. Ráadásul a Debrecen hibáit konzekvensen büntették a Brest játékosai, 8:5-nél Szilágyi Zoltán teljes joggal kért időt. Ezután Maslova három lövést is elrontott, a Loki pedig közelebb került a franciákhoz, 8:7-re alakítva az állást. A szezon közben leigazolt Barbosa negyedik találatával 9:7-re, indításból pedig 10:7-re alakult az eredmény. Ez a különbség egy darabig stabilan megmaradt a csapatok közt, a gólok szinte felvátva estek, mivel értékelhető kapusteljesítmény egyik oldalon sem volt.

Hornyák, Jovovic és Haggerty pályára lépésével felkeményedett valamelyest a Loki védekezése, amelynek következtében a különbség is csükkenni kezdett. A 25. percben már csak egy gól volt a két csapat közt.

A félidő végén azonban a Debrecen egészen érthetetlen hibákat vétett és az olasz bíróknak sem jutott szemüveg – pedig ugye arrafelé egész jókat gyártanak -, mivel két fejre mért ütést is elnéztek Jovovicson. Szünetben 19:14-re vezetett a Brest.

Góllal kezdte a Debrecen a félidőt, Vámos Petra talált be, azonban a hátrány nem lett kisebb, mivel Maslova még labdavezetésből is megverte lábbal védőinket. Mivel a DVSC játéka a szétesés jeleit mutatta, Szilágyi Zoltán kénytelen volt kikérni második idejét is már a második félidő elején. Kicsit válogatott deja vu érzésünk lehetett a játékrész első perceit látva.

Ma elmaradt a debreceni örömtánc

A folytatás sem hozott sok örömet, gyakorlatilag a Debrecennek semmi nem jött össze, a Brest viszont stabilan, jól játszott, még Bartulovic védései sem segítettek és már a 37. percben 10 góllal vezetett a hazai csapat.  Ez a különbség lényegében konzerválódott a meccs hátralevő részében, Barbosa nagyon élt, régi formáját idézte a spanyol átlövő. A Debrecennek kisebb fellángolásai még voltak, ám összességében a második félidő második fele már csak formalitás volt. Sajnos hű képet festett a meccsről a kommentátorként tudósító Ágai Kis András „metamorfózisa”, aki a pontszerzés reményétől eljutott a „tizen belül” maradáson át a „40 alatt ússzuk meg” feladatig.

Barbosa 9, Maslova 7 gólt szerzett, a magyar csapatban Kácsor volt a legeredményesbb 5 találattal, bár ez utóbbi nem tükrözi az egykori válogatott átlövő teljesítményét. Jovovics és Töpfner 4-4 gólt dobott, és 59:51-nél megdobta első beállós gólját is a Loki, Haggerty révén.

A mérkőzésen a Debrecen minden gyengesége kiütközött, beállóban nem BL, még EL szintű teljesítményre sem volt képes a hajdúsági csapat, jobbátlövőben pedig egyedül a jobbkezes Hámori jelent bármilyen veszélyt támadásban. Kapuban, ha jóindulatúan akarunk fogalmazni, akkor hullámzó teljesítményt nyújtanak. A végén se csapkodás, se rúgdosás nem volt, közte tíz és gólzápor viszont igen, győzött a sokkal jobban játszó Brest Bretagne, két számszakilag azonos félidő után.

3753 megtekintés.

Megosztás