A 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Bajnokok Ligája bronzérmes Győr a Debrecen otthonába látogatott.
A két együttes alig több mint két héttel a Magyar kupa fináléja után találkozott újra. A Loki remek tavaszt tudhat magáénak. A mai találkozót megelőző tíz találkozót figyelembe véve a DVSC a negyedik legjobb mutatóval rendelkezett, emellett a Magyar kupában döntőt játszhatott. Kudor Kitti felszabadult játékot kért csapatától, amit nem sikerült Kovács Annáéknak megvalósítani. A találkozó első perceiben még tartotta a lépést a vendéglátó, majd a Győr ott folytatta, ahol a Moszkva ellen abbahagyta. A félidei eredményt is sikerült majdnem megismételni. (10-18)
A folytatásban a Debrecen azért igazolta, hogy nem a véletlen műve volt a kupaezüst. Közel tíz percig nem tudott betalálni az ETO, de ennek ellenére sem tudta szorossá tenni a mérkőzést. A debreceniek az ötödik helyen zárták a bajnokságot, Kudor Kitti megbízatása ezzel lejárt. Az új szezonra való felkészülést már Szilágyi Zoltán vezetésével kezdi meg az együttes. A Győr számára a pénteki Mosonmagyaróvár elleni találkozóval ér véget a 2020/2021-es szezon.
Debrecen – Győr 20-32
fotó: Győri Audi ETO KC facebook
1567 megtekintés.