Faluvégi Dorottya átigazolásának lereagálása rendkívül széles skálán mozog. “Áruló. Kispadot koptatja majd. Legalább nyer valamit. Tökéletes helyre került”. Egy biztos, a Fradi junior világbajnok jobbszélsője nyártól győri színekben pattogtatja a labdát. Sok embert meglepett ez a döntés, az írásban próbáltuk körbejárni a témát.

Nem is olyan régen volt egy nagyon érdekes interjú dr. Bartha Csabával, a Győri Audi ETO KC elnökével. Rengeteg téma szóba került, köztük a Ferencváros, illetve az átigazoláspolitikai is.
“Nem kérdés, hogy Pál Tamara vagy Afentáler Sára hat-nyolc első osztályú magyar csapatban tudna kezdőként játszani, de Győrben nem. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Mint ahogyan azt is, hogy a magyar bajnoki dobogó és a BL-győzelem között nagy a szakadék. Ezért állítom azt, ha mi itthonról akarunk igazolni, csak a Ferencvárosból tudunk. A többieknél legalább tíz góllal jobbak vagyunk.”

Nem telt el két hét, és a Győr bejelentette, hogy leigazolja a Fradi 20 éves jobbszélsőjét, Faluvégi Dorottyát. A junior világbajnok játékos nyáron csatlakozik új csapatához. A békésnek egyébként sem mondható FTC-Győr  viszony pedig eszkalálódott. A játékos és a Győr is kapott hideget, meleget, volt olyan kézilabdás csoport, amelyben árulóként aposztrofálták “Csibét”, nem szépen illusztrált képen, ez a csoport azóta egyébként megszűnt. Nem mindenki fogadja el a váltást, sőt…

Vannak persze normális kereteken belül reagáló szurkolók is: az átigazolást helyeslők azzal érvelnek, hogy Faluvégi legalább nyer BL-t és bajnokságot, míg az ellenzők azt mondogatják, hogy csak a kispadon fog ülni, hiszen eleve hárman lesznek egy posztra. Hol lehet a valóság, mi a realitás, ennek próbáltunk utána járni.

„Fiatal, magyar válogatott játékos igazolunk Faluvégi Dorottya személyében nyártól csapatunkba. Ahogy azt korábban is nyilatkoztam, mi mindig a legjobbakat szeretnénk leigazolni, Faluvégi Dorottya pedig teljesítményével meggyőzött minket arról, hogy helye van neki a Győri Audi ETO KC csapatában. Fiatal kora ellenére nagyon rutinosnak számít, és bízunk benne, hogy szép sikereket érünk majd el együtt. 3 évre kötöttünk ma szerződést, a második év után mindkét félnek megvan a lehetősége dönteni a folytatásról.” – nyilatkozta dr. Bartha Csaba elnök.

Talán a legfontosabbal kezdenénk, a játékossal: Faluvégi Dorottya egy húszéves lány, ha ő úgy gondolja, hogy eligazol a román harmadosztályba, vagy abbahagyja a kézilabdát, és rúdtáncosnak áll, ahhoz sincs az ég világon senkinek semmi köze. Maximum a családjára tartozik, hogy mit csinál, de mivel felnőtt nő, ezért úgy dönt, ahogy azt jónak látja, és számomra teljesen érthetetlen, hogy honnan veszi bárki a bátorságot ahhoz, hogy megmondja, Csibének mi a jó. Ő majd tudja, hogy mi a jó, hiszen az ő élete. Nyilván alaposan átrágta magát a témán, biztos voltak segítők is a döntésben, és a végén az jött ki, hogy ő a BL-címvédőhöz igazol. Biztos van, aki igen, de nem sokan mondanának nemet a Győr hívó szavára, hiszen lehet, hogy az életben csak egyszer fordul elő. Faluvéginek most jött a lehetőség, és úgy döntött, hogy élni szeretne vele. 

Ami a Győrt illeti: az előző évben triplázó, a világelithez tartozós, sőt annak csúcsán levő csapat elkezdte a keret kialakítását a következő év(ek)re. Hosszabbítások, igazolások. A Győrnek valószínűleg az lesz a legnagyobb erősítés, ha felépülnek a sérültek (Mörk rehabilitációja még tart, míg Tomori lassan teljesen hadra fogható lesz). Faluvégi Dorottya leigazolása azért érdekes kicsit, hiszen mindkét jobbszélsőjével, Bódi Bernadettel és Jana Knedlikovával nemrég hosszabbítottak. Egyik játékos sem tartozik a fiatal generációhoz, tehát lehetséges, hogy hamarosan visszavonul valamelyik játékos, és/vagy a szülést sem lehet kizárni. Az tény, hogy egy fiatal tehetségnek ebben a korban minél többet kell a pályán töltenie. Ne feledjük, lehet, hogy Háfra Noémi fejlődése sem lett volna ennyire töretlen, ha nem lett volna egy évig az MTK-nál. A Fradiban akkoriban csak elvétve jutott volna szóhoz, míg Vovánál tulajdonképpen végigjátszotta a szezont, és látjuk, hova nőtte ki magát mára. A Csibéért valóban aggódók ha nem is a padoztatástól, de a kevés játékpercektől tarthatnak kicsit. De ez teljesen természetes egy olyan csapatban, ahol minden posztra világklasszis jut. BL-t a Győrrel van esélye nyerni, a Fradi jelenleg nem tart ott, hogy veszélyes legyen a topcsapatokra.

Ami a Ferencvárost illeti: A Ferencvárosnak az átigazolás bejelentésekor két jobbszélsője volt, Faluvégi Dorottya és Lukács Viktória. A hírek szerint Bánfai Kíra már Elek Gáboréknál van, a csapattal edz, és kvázi bevethető. Ő egy rendkívül tehetséges jobbszélső, aki az ifjúsági világbajnokságon nem csak a magyar csapat egyik legjobbja volt, hanem az All-Star csapatba is bekerült. Azt pusmogják, hogy ő akár mindkét jelenlegi vetélytársánál jobb lehet. A Fradi tehát egy tehetséges szélső helyett „kapott” egy másik, szintén tehetséges, még fiatalabb tehetséget, akit fel tudnak építeni. 

Ami a szurkolókat illeti: Remélhetőleg a szurkolók már kicsit lehiggadtak. Több helyen lehetett olvasni, hogy Faluvégit leárulózták, mert a vetélytárshoz igazolt. Ez persze óriási blődség, hiszen rengeteg játékosmozgás történt az  elmúlt időszakban a két csapat között, elég csak Tomorira vagy Kovacsicsra  gondolni. Azért mert valakinek a kedvence nem a kedvenc csapatában játszik tovább, attól még nem lesz senki áruló. Több helyen olvasni, hogy Faluvégi  esetében azért “necces” a döntés, hiszen saját nevelésű játékos, míg például Kovacsics a balszél elől “menekült a Ferencvárosba. Ennek a megítélése abszolút szubjektív, azonban tartsuk szem előtt: Faluvégi jó eséllyel a magyar válogatottban is stabilizálhatja a helyét, és a nemzeti csapat az legyen szent, mindegy ki, hol játszik, honnan hova igazolt. 

„Nagyon örültem amikor megtudtam, hogy érdeklődik irántam a Győri Audi ETO KC csapata. Nyilván jól ismerem őket, és tudom, hogy nagyon komoly céljaik vannak évről évre minden fronton. Úgy érzem most jött el számomra az idő, hogy tovább lépjek, és szeretnék bizonyítani a világ egyik legjobb csapatában is. A közös munka nyáron kezdődik majd, addig pedig természetesen azon leszek, hogy minél jobban szerepeljek jelenlegi csapatommal, és megmutassam, hogy érdemes volt szerződtetni engem.” – nyilatkozta a Győr honlapjának a játékos.

Faluvégi Dorottya 20 éves, jobbszélső, nyáron tagja volt a világbajnoki aranyérmet nyerő magyar junior válogatottnak. Klubszinten eddig a Ferencváros, és kölcsönben az MTK csapatában szerepelt(2015/16-os szezon). Magyar bajnok (2014/2015) és Magyar Kupa győztes(2017). Forrás: Győri ETO KC honlapja

A szerda este FTC-MTK mérkőzést játszottak, ahol Faluvégi Dorottya 12 gólt dobott. Fiatal kora ellenére profiként kezelte a helyzetet, és megmutatta, hogy igenis akár a világ legjobb csapatában is megállja a helyét. 

Hajrá, Csibe, hajrá, magyar kézilabda!

6153 megtekintés.

Megosztás