Ötgólos, 41:36-os sikert aratott a Telekom Veszprém a Barcelona otthonában, a Palau Blaugranában. A bakonyiak ezzel a sikerrel a csoport élére ugrottak, köszönhetően a GOG botlásának Portóban.

Mindig nagy meccsre számíthatunk, amikor a Barca és a Veszprém összecsap egymással, ezúttal pedig ismét jó esély mutatkozik arra, hogy a két csapat a csoport első két helyét ossza le egymás között. A mérkőzés előzményeihez hozzátartozik, hogy a gránátvörös-kékek a szerdai napon bejelentették, hogy Carlos Ortega szerződését 2026 végéig meghosszabbították.

A meccset a csapatok elképesztő iramban kezdték. Annak ellenére, hogy mind a hazai kapuban Emil Nielsen, mind a veszprémi kapuban kezdő Rodrigo Corrales mutatott be védéseket, az első negyedóra rengeteg gólt hozott, a védelmekről nem is érdemes szót ejteni. A veszprémiek számára a beállójáték hozta a gólok nagyrészét, az első félidőben amikor akarták, megtalálták mind Fabregast, mind Pechmalbecet. A Barca szekerét a két francia átlövő, Timothey N’Guessan és főleg Dika Mem húzták. A csapatkapitány jobbátlövő szokásához híven nemcsak a góljaival, hanem az extra gólpasszaival is kivette a részét a támadások kihasználásából.  Bár a félidő során szinte végig a katalánok vezettek, a cseréket követően átvette a Veszprém a vezetést. Petar Cikusa megoldásai nem jöttek össze, így a néhány hibának köszönhetően 19:17-re vezetett a Veszprém a szünetben.

A második félidő elején a Barca próbálkozott több játékelemmel is, de néhány rossz megoldást követően folyamatosan nőtt a bakonyiak előnye. A második félidő 10. percében kapust cserélt a Barca, Perez de Vargas pedig rögtön be is mutatkozott néhány védéssel. A 46. percben Dika Mem sérülés miatt ideiglenesen leülni kényszerült, ami támadásban némi átalakítást eredményezett a hazaiaknál, Janc jött irányítani. Az 50. percben visszatért Mem, de addigra már 7 volt a két csapat között. A magyar csapat a végéig tartani tudta ezt a különbséget, a Barca játékosai pedig néha teljesen tanácstalannak tűntek a pályán, a végére pedig néha már vicces jelenetek is tarkították a mérkőzést. A meccset beárnyékolja, hogy Dika Mem a vádliját fogva omlott össze a kispad mellett, nem volt túl jó ötlet visszacserélni. A 41:36-os végeredmény azt jelenti, hogy a Telekom Veszprém megszerezte első győzelmét a katalán fővárosban, valamint az első csapat lett a BL történetében, aki a Barca otthonában 40 lőtt gól fölé jutott.

Ez a meccs tökéletes alkalom lehet arra, hogy azok a játékosok, akiknek nem úgy sikerült a szezonkezdet, ahogy vártuk, átszakítsa a gátakat. Corrales 13 védést mutatott be, köztük a fenti dupla védést, Kosorotov, Casado és ElDeraa is ellenállhatatlan volt, csakúgy, mint a két beálló.

Folytatás szombaton az NB1-ben a Budakalász ellen, hazai pályán.

Kiemelt kép forrása: Victor Salgado / eurohandball.com

6250 megtekintés.

Megosztás