A férfi Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a Telekom Veszprém legyőzte a Portót, míg az OTP-MOL Pick Szeged nagy verést kapott Trondheimben a Kolstadtól. De nézzük, hogy milyen eredmények születtek a forduló többi mérkőzésén.

Celje – Montpellier 29:31

A szlovének három vereséget, míg a francia ezüstérmes az első két fordulóban elszenvedett vereséget és egy Plock elleni sikert követően érkezett az egymás elleni meccsükre. A meccs elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd a 20. perc környékén a Celje alakított ki 3 gólos előnyt, ami a félidőig el is olvadt (17:17).

A második félidő első közel 20 percében mintha lemásolták volna az első játékrészt. A 48. percben kezdett el nyílni az olló, azonban ezúttal nem a hazaiak, hanem a franciák nyitották azt. Innen még visszakapaszkodott döntetlenre a fiatal szlovén csapat, de a végjátékot – ahogy a Plock ellen is – a Montpellier bírta jobban, és 29:31-re megnyerték a mérkőzést. A hazaiaknál a 16 védést bemutató Rok Zaponšeket és a kilencgólos Tim Cokant, a másik oldalon pedig a tízgólos Hugo Montét lehet kiemelni.

Kiel – Kielce 35:31

Mindkét csapat számára fontos mérkőzés következett, hiszen a Kielce már bukott egy rangadót az Aalborg ellen, a Kiel pedig leginkább a német sorozatokban bukdácsol.  A találkozót a németek kezdték jobban, de az első félidőben szinte végig váltakozott, hogy épp ki van előnyben. Küzdős, kemény mérkőzés volt, amelyen ennek ellenére szép találatokat is láthattunk.

A Kielce rengeteget gyengült erre a meccsre Andreas Wolff és Alex Dujsebajev hiányával, főként annak tükrében, hogy a Kiel ellépésében nagyon nagy szerepe volt annak, hogy Tomas Mrkva be tudott mutatni egymás után néhány védést. A lengyelek oldalán Nicholas Tournat, míg a hazaiaknál a BL-ben először kiemelkedően játszó Elias Ellefsen á Skipagøtu felelt a gólokért.

Zagreb – Aalborg 30:30

Az Aalborg a szegedi vereségét követően a Kolstadot lelépő Zágráb otthonába utazott, így elég ellenkezőnek bizonyultak az előjelek. A meccs elejét a dánok kezdték jobban, a hazaiaknál nagyon sok volt a technikai hiba, de hiába volt a 22. percben négygólos is a vendégek előnye, Božidar Jović csapata kiegyenlített a félidő végére (15:15).

A második félidőben hol egyik, hol másik csapat vezetett, két góllal mindkét csapat mindössze egyszer vezetett. A végjátékban 29:27-et követően három gólt szerzett zsinórban az Aalborg, Niklas Landin pedig először Timur Dibirov, majd Luka Lovre Klarica lövését is védte. Bár az utolsó vendég támadást követően egy piros lap-hétméteres kombináció elmaradt Mads Hoxernek, az időkérést követően Miloš Kos hatalmas bombagóljával kiegyenlítettek a hazaiak (30:30), ez pedig a Szeged számára nem a legjobb forgatókönyv.

Barca – GOG 38:30

Két veretlen csapat meccsét láthatták a kilátogatók a Palau Blaugranában, azonban gyorsan kiderült, nem lesz akkora küzdelem, mint amire számítottunk. Az első gólt még a dánok szerezték, innentől azonban beindult a Magdeburg-meccshez hasonló Barca-henger. A 21. percben már rászámolhattak a katalán szurkolók a GOG-ra, hiszen megvolt a közte tíz, ami a félidőre kilencre apadt (20:11).

A második félidő első felében aztán egy – Barcára egyáltalán nem jellemző – rövidzárlatot láthattunk. A dánok 24:13-ról 13 perc alatt visszajöttek 28:24-re, de ekkor ismét váltani tudott a Carlos Ortega együttese és a végére csaknem visszaállították az első félidőben kialakított előnyüket. A vége 38:30 lett, a meccs legjobbja a tízgólos Dika Mem és az első félidőben 45%-kal védő Gonzalo Perez de Vargas volt.

PSG – Pelister 31:26

Az előző fordulóban Kielcében elszenvedett vereséget szerette volna kijavítani a Máthé Dominikkal felálló PSG a Pelister ellen. Bár jól kezdték a meccset a franciák, a vendégek végig szorosan a nyomukban jártak, volt, mikor a vezetést is átvették. A félidő végére azonban magához ragadták az előnyt párizsiak, amit a félidő végére háromgólosra duzzasztottak (15:12).

A második játékrész elejére összeszedték minden erejüket az észak-macedónok, de ez csak arra volt elég, hogy a 40. percben még csak egygólos legyen a francia sztárcsapat előnye. Innentől azonban ismét nőtt a különbség, amely a meccs végén ötgólos lett (31:26). A mérkőzés legeredményesebb játékosa Kamil Syprzak lett hét góllal, Máthé Dominik négy lövésből két góllal zárta a találkozót.

Plock – Magdeburg 26:28

Xavi Sabaté együttese 0 ponttal várta a Magdeburg elleni meccset, azonban a németek is csupán két ponttal rendelkeztek a meccs előtt. Az első félidő első felében a címvédő az előző fordulóban, a Celje ellen mutatott formáját hozta, már ötgólos is volt az előnyük. A félidőig azonban kozmetikázni tudott az eredményen a lengyel csapat, 12:14-et mutatott az eredményjelző a 15 perces szünetben.

A Plock a második félidőben a saját tempóját olyannyira rá tudta kényszeríteni a Magdeburgra, hogy a ledolgozta a hátrányát, a félidő derekán pedig át is vette a vezetést. A németeknél Claar szinte teljesen egyedül tartotta a frontot, a mérkőzés hajrájára pedig Damgaard is hozzátette a magáét, ezzel sikerült a saját javukra fordítani a mérkőzést, hiszen a Plock – annak ellenére, hogy talán először beszélhettünk értékelhető kapusteljesítményről, ezúttal Mirko Alilovićtól – ismét elfáradt a végjátékra és ezúttal is szoros vereséget szenvedett (26:28). Fazekas Gergő a második félidőben nagyszerűen szállt be, 3/3-as lövőteljesítményt, egy gólpasszt és nagyszerű előnyszerzéseket láthattunk a fiatal irányítótól.

Kiemelt kép forrása: Jerzy Stankowski Spojrzenia/eurohandball.com

1762 megtekintés.

Megosztás