Felemásan, ám szinkronban kezdődött a magyar válogatottak számára a nazaréi strandkézilabda Európa-bajnokság. Mindkét csapatunk vereséggel kezdett, majd győzelemmel zárta a szerdai versenynapot, így egy-egy csütörtöki győzelemmel válogatottjaink a nyolc között találhatják magukat.

Nők

Magyarország-Norvégia

A női csapatunk az első mérkőzését Norvégia ellen játszotta. Az első szettben a lányok álomkezdést produkáltak. Többek között Braun Csenge kétpontosaival és Uhrin Lili büntetőivel simán behúzták az első játékrészt.

A második félidő közepéig a két csapat fej-fej mellett haladt, de többnyire a norvégoknál volt az előny. A félidő felénél Pinizsi Zoltán időkérését követően még átvettük a vezetést, azonban 13-12-es magyar vezetés után 10 északi pont következett, így Marielle Martinsen vezetésével szétlövésre mentették a norvégok a mérkőzést.

A szétlövésben a mérkőzés egyik legjobb magyar játékosa, Uhrin Lili rontott az első párban, majd Braun, Csiki Renáta és Fekete Bozsana is értékesítette a saját lövését. A negyedik párban rontottak először a norvégok, így Kazeem Amina először előnyhöz juttathatta volna a magyarokat. Ez azonban nem sikerült, így Hanne Olsvik egypontosával győztek a norvégok.

Magyarország-Szlovákia

Délután a Kiss Dániel által irányított Szlovákia volt az ellenfél, kötelező volt a győzelem, ha továbbra is a továbbjutásban gondolkoztak a lányok. Az első szett nem úgy kezdődött, ahogy arra számítottunk, hiszen sorra maradtak ki a helyzeteink, az első gólunkat pedig csak 3:15 perc elteltével szereztük. Ezt követően azonban beindult a henger és 22-10-re miénk lett az első szett.

A második játékrészben már nem sikerült olyan fölénnyel nyerni, ahogy az első szett második felében, de magabiztos játékkal meglett a második szett is, így megmaradt az esély a továbbjutásra. Mivel a norvégok a mieink után a görögöket is legyőzték (szétlövés után), így csütörtökön 14 órától a továbbjutásért játszhatunk a hellénekkel.

Férfiak

Magyarország-Portugália

A férfiak az első mérkőzésen a házigazda portugálokkal találkoztak. Jól kezdtük a mérkőzést Kun Attila, John Andrés és Vizes Patrik vezetésével, azonban hátul Hajdú Péter második kiállítását követően elvesztette védelme oszlopát. Tegyük hozzá, a második büntetés elég véleményes volt. Ez fordulópontnak bizonyult, a portugálok fordítottak és behúzták az első szettet.

A második szett vicces jelenettel indult, ugyanis a feldobásért ugró portugál játékos a saját kapujába ütötte a labdát, mindezt egy pontért. Egy ideig felváltva szereztük a pontokat, azonban a második félidőben sem maradtunk magyar piros lap nélkül, ezúttal a kapus Nahaj Lászlót állították ki azonnali pirossal, mert egy ziccer során teljesen vétlenül megrúgta a gólszerző Simao Santost. (A kiállítás azt jelentette, hogy Nahaj kénytelen volt kihagyni a délutáni, olaszok elleni meccset.) Ezt követően végig a portugálok vezettek, egypontos különbség többször is volt, azonban sajnos nem volt esélyünk támadni a vezetésért. A vége tehát 2-0-s portugál siker lett.

Magyarország-Olaszország

A férfiak számára is élet-halál harccá vált a délutáni mérkőzés. Az első szett teljes egészében fej-fej mellett haladt a két csapat, azonban végig a mieinknél volt az előny, amely kevésszer nőtt kettő pontnál nagyobbra. Végül 22 másodperccel a vége előtt Vizes Patrik bombagóljával megnyertük a szettet 20-18-ra.

A második félidő a játékrész közepéig hasonlóan haladt az elsőhöz, annyi különbséggel, hogy itt már nemcsak nálunk volt az előny, az olaszok is többször vezettek. A jobb oldali támadásainknak, illetve Balogh Ádám néhány védésének köszönhetően azonban nyitni tudtuk az ollót, így 2-0-ra megnyertük a mérkőzést.

„Sajnos az első mérkőzésen nem sikerült olyan eredményt elérni, amilyet szerettünk volna. Úgy éreztünk, hogy a döntő helyzetekben a szerencse is elpártolt tőlünk, ennek ellenére az Olaszok elleni mérkőzést már pozitívan éltük meg, hisz 2-0-ra tudunk nyerni. Holnap egy küzdelmes és rendkívül fegyelmezett játékra lesz szükségünk, ahol 2-0-ra kell legyőzni Franciaország válogatottját a továbbjutáshoz” – mondta Priczel Bence, a csapat technikai vezetője.

A csoport másik délutáni mérkőzésén ugyanis a franciák legyőzték a portugálokat, így – a lányokhoz hasonlóan – egy franciák elleni győzelem (délelőtt 11 órakor) továbbjutást érhet.

Íme az első nap legszebb jelenetei, benne Berkesi Dóra szlovákok elleni védésével:

Kiemelt kép forrása: Strandkézilabda – MKSZ hivatalos oldala

943 megtekintés.

Megosztás