Nincs már nyeretlen csapat a magyar bajnokságban, a Dabas közel egy éves nyeretlenségi szériának vetett véget.
A balatonfüredi kétgólos vereség alkalmával már voltak biztató jelek, de a Gyöngyös elleni hatgólos győzelemre talán még a dabasi fanatikusok sem számítottak, és arra sem hogy 1-2 után zsinórban tíz dabasi gól következik. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Tomori Győző kiemelte a remek védekezést, valamint a kapusteljesítményt, továbbá a több kiváló egyéni produkciót. A sorozatban negyedik vereségüket elkönyvelő gyöngyösiek trénere, Konkoly Csaba szégyelli magát az egész gyöngyösi kézilabdázás nevében. Továbbá elmondta, már négy hete nem azt a játékot játssza a csapat, amit az edzéseken gyakorolnak. Ebben a naptári évben a gyöngyösiek még nem szereztek pontot.
Az Eger tovább folytatja parádés menetelését. Az egész mezőny elmúlt öt mérkőzéseit tekintve, az Eger a harmadik legjobb csapat a nyolc megszerzett pontjával. A „kis” Veszprém elleni idegenbeli egy gólos siker, ritkán látható kapusteljesítményről lesz emlékezetes. Az egriek kapusa Balogh Tibor összesen hat büntetőt hatástalanított, míg a mezőnyben a hét gólt szerző Lev Szuharev vitte a prímet. A ceglédi elleni mérkőzés ezek után már a kötelező győzelem kategóriába sorolható, amit meg is nyert négy góllal Tóth Edmond együttese, aki a következőket mondta a lefújás után. „ Nem győzőm már a csapatot hova dicsérni, négy mérkőzést megnyertünk zsinórban. Nagyon büszke vagyok a csapatra, egy élmény itt lenni.”
Balatonfüreden sem lehet ok a panaszra, a fürediek az Eger teljesítményét is túlszárnyalják, egymást követő öt győzelmüknek köszönhetően. A küzdelmes megyei rangadón a veszprémi fiatalok sem tudták megállítani Topicékat. A füredieket érintő legfrissebb hír, miszerint a csapatkapitány Kemény László meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, tette közzé a csapat Facebook oldala.
Felemás hetet zárt a Ferencváros. A gyöngyösi siker után, több kulcsjátékosukat nélkülözve a Népligetben a Komló négygólos hátrányból fordítva tudott nyerni.
A hét legjobb kapus teljesítményei
- Holló Balázs (Dabas) 54%
- Bősz Dániel (Balatonfüred) 43%
- Rodrigo Coralles (Telekom Veszprém) 39%
A hét legeredményesebb játékosai
- Topic Petar (Balatonfüred) 16gól
- Éles Benedek (Veszprém KKFT) 14gól
- Török Ádám (Dabas) 13gól
Eredmények
Gyöngyös – FTC 27-31
Balatonfüred – Dabas 26-24
Veszprémi KKFT – Eger 26-27
FTC – Komló 23-26
Orosháza – Telekom Veszprém 23-36
Balatonfüred – Veszprémi KKFT 29-23
Eger – Cegléd 30-26
Dabas – Gyöngyös 32-26
fotó: nemzetisport.hu
873 megtekintés.