Az Eger-Cegléd meccset elhalasztották, így három mérkőzést játszottak ma a férfi NB 1-ben.

Még délután, a Kiel elleni győzelemmel hangoló Veszprém fogadta a tabellán ötödik Gyöngyöst. A száz százalékos Építők esélyeshez méltóan, bár kissé “öregurasan”, magabiztos 15-10-es előnnyel mentek pihenni. A második játékrész elején sem volt nagy változás, 20 perccel a vége előtt, hattal ment a házigazda. Ekkor talán már mindenki elkönyvelte a papírformát, kivéve a vendégek, akik öt perccel a vége előtt előbb kiegyenlítettek, majd a vezetést is megszerezték. Innen egy idegölő hajrá következett, amiből “csak” úgy tudtak győztesen kijönni a hazaiak, hogy 6 másodperccel a vége előtt Ubornyák Dávid lövése kimaradt, a másik oldalon 59:59 időnél (!!!) Lékai lövése pedig utat talált a kapuba!

Veszprém – Gyöngyös 26-25 (15-10)

A Csurgó fantasztikus játékkal verte legutóbb a Szegedet, ha más nem ez mindenképp hatalmas lelkierőt kellett adjon, a jóval gyengébb játékerőt képviselő Budakalász ellen. Ez más körülmények között is országos egyes lenne, így még inkább annak tűnt és ezt a játék képe is bebizonyította. Az első percektől magához vette a kezdeményezést a Csurgó, a szünetben 8 góllal vezettek és el is döntötték a találkozót.  Aztán a hazaiak nem estek a veszprémi hibába, még ha kicsit vissza is engedtek a második játékrészben, nem hagyták magukat megközelíteni és magabiztosan nyertek.

Csurgó – Budakalász 28-23 (15-7)

A Tatabánya hosszú idő után lépett újra parkettre a magyar bajnokságban, a miértjét ugye nem kell ecsetelnünk. Így is esélyesként fogadta a Komlót, aki legutóbb otthon x-elt a Budakalásszal. De bizony még mindig van mit bepótolnia a Bányásznak, az első játékrészben szinte végig rohanniuk kellett az eredmény után, összességében ekkor még ők örültek a döntetlennek. Aztán a második félidőben , szokták mondani helyre állt a világ rendje. A hazaiak átvették a vezetést, majd lassan növelték azt és a végéig meg is tartották.

Tatabánya – Komló 30-24 (14-14)

Foot: infostart.hu

1609 megtekintés.

Megosztás