A klubvaltas.hu segítségével három részes sorozatunkban megnézzük, hogyan sikerült az erősítés az NB1-es csapatoknak.

Dabas

Története legnagyobb sikerét érte el a Pest-megyei együttes áprilisban. Már az nagy bravúrnak számított, hogy sikerült bejutniuk a Magyar-kupa négyes döntőjébe, az ott megszerzett bronzérem minden várakozásukat felülmúlta. Nem volt nagy mozgás a csapat háza táján a nyár folyamán, az együttes gerince együtt maradt.

Érkezik: Nagy Tibor (kapus, OTP Bank-Pick Szeged – kölcsön után végleg)
Távozik:
 
Hutvágner Ákos (jobbszélső, CYEB-Budakalász),  Marko Tarabochia (irányító, ?)

NEKA

Sótonyi László kiváló munkát végez a feltörekvő fiatalsággal, a NEKA vezetőedzőjeként nyolcadik helyezés az NB1-ben, majd világbajnoki ezüstérem az U21-es válogatottal. Az együttes erőssége volt többek között a két kapus, ősztől Palasics Kristóf a spanyol élvonalba folytatja, akit Mikler Krisztián pótol. Mikler Roland feltörekvő öccse a veszprémi utánpótlásból érkezik kölcsönbe.  A balatonboglári együttes márciusban óriási meglepetésre döntetlent játszott a Telekom Veszprémmel, kiesési gondoktól mentes évet zárt az együttes.

Érkezik: Ludman Marcell (balátlövő, OTP Bank-PICK Szeged – legutóbb kölcsönben Fejér-B.Á.L. Veszprém), Molnár Robin (balszélső, OTP Bank-Pick Szeged – kölcsön után visszatér), Tóth Levente (irányító, BFKA-Balatonfüred), Csányi Dániel (beálló, Komló)
Kölcsönbe érkezik: Mikler Krisztián (kapus, BFKA-Veszprém)
Távozik:
 Szilágyi Benjámin (jobbszélső, OTP Bank-PICK Szeged), Krakovszki Bence (balszélső, MOL Tatabánya), Ács Péter (irányító, PLER-Budapest), Fekete Dániel (balátlövő, Riihimäen Cocks), Papp Tamás (beálló, Csurgói KK), Draskovics Gellért (balátlövő, Balatonfüred – kölcsön után visszatért, onnan Fejér B.Á.L.-Veszprém)

HE-DO B. BRAUN Gyöngyös

A Heves-megyei csapat mindössze egy ponttal maradt el attól, hogy az első hatban végezzen a 2022/2023-as szezonban, a Liga-kupában pedig ezüstérmet szereztek. Ősztől újra a csapatot erősíti majd a Tatabányáról egy év után visszatérő Ubornyák Dávid. A kapuban is változás történt, Bartucz Lászlót a „kis” Veszprémtől érkező Podoba János váltja. Bíró Balázs együttesére nehéz szezonkezdet vár. Az első négy fordulóban megmérkőznek a Szegeddel a Veszprémmel és a Ferencvárossal is.

Érkezik: Ubornyák Dávid (irányító, Grundfos Tatabánya), Podoba János (kapus, Fejér-B.Á.L. Veszprém), Bodor Márk (balátlövő, Mol Tatabánya), Tomasz Pietruszko (beálló, Zaglebie Lubin)
Kölcsönbe érkezik: Edwards Olivér (balszélső, Grundfos Tatabánya)
Távozik:
 
Dino Hamidovic (balátlövő, ?), Gábori Máté (jobbszélső, Szigetszentmiklós), Halász Levente (balátlövő, ?), Bartucz László (kapus, Grundfos Tatabánya), Menyhárt Máté (balszélső, Komló), Gerdán Tibor (beálló, Győr), Karnok Donát (jobbszélső, ?), Gulyás Máté (irányító, ?), Mátyás Balázs (balszélső, ?)

Csurgói KK

Viszonylag nagyobb mozgás volt a bajnoki hatodik helyezett somogyi alakulatnál, elsősorban a szlovén bajnokságból erősítettek, de jó vétel lehet a junior világbajnoki ezüstérmes Papp Tamás is. A csapat egyik húzóemberét a szlovén válogatottban is pályára lépő Grega Krecicet nem sikerült megtartani, a jobbátlövő elfogadta a Celje ajánlatát. A Csurgóra már az első fordulóban kemény megmérettetés vár a címvédő Telekom Veszprém otthonában.

Érkezik: Aleksza Tufegdzics (jobbszélső, Slovan Ljubljana), Matevz Zagar (irányító, Koper), Tóth Péter (jobbátlövő/jobbszélső, Fejér-B.Á. L.Veszprém), David Mazurek (jobbátlövő, Zubri), Papp Tamás (beálló, NEKA)
Távozik:
 Rok Skol (irányító, ?), Szeitl László (beálló, ?), Tóth Ádám (jobbszélső, PLER-Budapest), Matko Rotim (beálló, Komló), Grega Krecic (jobbátlövő, RK Celje PL), Konyicsák Tamás (kapus, ?)

Balatonfüredi KSE

Szlovénokkal erősítette meg keretét a Balaton-parti együttes. A távozó Vajdu Huba helyére Ciprusról érkezik a több mint két méteres Domen Sikosek Pelko. Jobbátlövő pozícióba pedig a Benficával Európa-liga győztes Tadej Klun. A 22 éves játékos tíz gólt szerzett az EL idényben, ebből négyet a veszprémiek ellen jegyzett.

Érkezik: Domen Sikosek Pelko (beálló, Anorthoszisz Famaguszta), Tadej Kljun (jobbátlövő, Benfica)
Távozik:
 
Tóth Mihály (kapus, CYEB-Budakalász), Vajda Huba (beálló, Mol Tatabánya), Ág Bálint (balszélső, ?), Határ Péter (balátlövő, ?)

Kölcsönbe távozik: Draskovics Gellért (balátlövő, Fejér B.Á.L.-Veszprém), Vári Márk (jobbátlövő, OTP Bank-Pick Szeged U21)

forrás: klubvaltas.hu

kép: IHF

 

11010 megtekintés.

Megosztás