Az elmúlt héten kilenc mérkőzést rendeztek a világ legerősebb bajnokságában, közülük a legnagyobb meglepetést a GWD Minden – Rhein Neckar Löwen találkozó hozta.

A kéthetes karantén után kétnaponta játssza a kiélezett bajnoki és BL mérkőzéseket a THW Kiel csapata. Vasárnap a rendkívül nehéz sorsolást magánénak tudható Füchse Berlin látogatott a címvédőhöz. A fővárosiak a Rhein Neckar és a Flensburg elleni hazai mérkőzésüket is elvesztették. Kiválóan kezdtek a berliniek, az első félidőben már öt góllal is vezettek. A Kiel a második játékrész elején utolérte ellenfelét. Az utolsó tíz percben csak négyszer tudta bevenni Landin kapuját a Berlin, így magabiztos hazai győzelem lett a vége. Győztes csapatban Ekberg és Sagosen is hat gólig jutott, a vesztes félnél a veterán Hans Lindberg hét gólt szerzett.

A Rhein Neckar Löwen idegenben megint értékes pontot vesztett. A göppingeni vereség után, ezúttal a kiesés elkerülésért küzdő Minden otthonában játszottak döntetlent. A hazaiak ezt megelőzően fontos győzelmet értek el a sereghajtó Coburg otthonában, a lendületük kitartott a Rhein Neckar ellen is. Szinte végig szorosan alakult a mérkőzés. Hat perccel a lefújás előtt először vezetett három góllal a Minden. Ekkor a rutinos vendégcsapat észbe kapott, és egy 3-0-ás szériával legalább az egyik pontot megmentette, amihez kellettek Palicka védései, valamint Andy Schmied kilenc találata is. A Minden 2006 után tudott újra pontot szerezni a Rhein Neckar Löwen ellen.

A Magdeburg tíz mérkőzéses veretlenségi sorozatának köszönhetően pillanatnyilag a tabella második helyén áll. Legutóbb hazai pályán nyertek az Essen ellen, majd idegenben a Melsungent is legyőzték. A két mérkőzésen húsz gólt szerzett az izlandi jobbátlövő Omar Ingi Magnusson, aki szenzációs játékának köszönhetően feljött a góllövőlista 4. helyére, amit továbbra is a stuttgarti Vigo Kristjansson vezet 130 találattal.

Eredmények

Coburg – Minden 24-28

Hannover – Melsungen 31-23

Magdeburg – Essen 34-28

Wetzlar – Erlangen 28-28

Kiel – Füchse Berlin 32-26

Minden – Rhein Neckar Löwen 26-26

Erlangen – Nordhorn 35-29

Melsungen – Magdeburg 24-27

Bergischer – Lemgo 33-26

 

A hét legeredményesebb játékosai

  1. Omar Ingi Magnusson (Magdeburg) 20gól
  2. Timo Kastening (Meslsungen) 14gól
  3. Johan Hansen (Hannover) 10gól

 

A hét legjobb kapusteljesítményei

  1. Malte Semisch (Minden) 41%
  2. Andreas Palicka (Rhein Neckar) 36%
  3. Jannick Green (Magdeburg) 32%

 

A Bundesliga hivatalos közösségi oldala közzé tette február hónap legjobbjait

Fotók: liqui molly hbl facebook oldal, rhein-neckar-löwen.de

1360 megtekintés.

Megosztás