Az első osztály tizennégy együttese rövidesen elkezdi a felkészülést a bajnoki rajtra. A klubvaltas.hu összegyűjtötte a csapatoknál történő játékosmozgásokat.
A Pick Szeged együttesénél Szita Zoltán érkezése az egyetlen új szerzemény. A Lengyelországból hazatérő átlövő gólerőssége mellett, védekezésben is alapemberré válhat. A magyar bajnok rendkívül nehéz csoportba került a Bajnokok Ligájában, így már kora ősszel is komoly mérkőzések következnek, viszont a csapat gerince megmaradt, Szita beépítése pedig nem okozhat problémát.
fotó: Pick Szeged facebook oldala
Érkezett: Szita Zoltán (balátlövő, Orlen Wisla Plock)
Távozott: Nik Henigman (balátlövő, St. Raphael)
Kölcsönbe távozott: Szilágyi Benjámin (jobbszélső, NEKA), Nagy Tibor (kapus, Dabas)
Veszprémben nagyobb mozgás zajlott, mint a riválisnál, bár az igazán komoly sztárigazolások majd 2023 nyarán érkeznek. Az izlandi szélső Elisson megszerzése azért kiemelendő. A Lemgo színeiben a Bundesliga góllövőlistáján a harmadik helyen zárt, továbbá egy újabb egyiptomi játékos is piros-fehérebe öltözik.
Érkezett: Bjarki Már Elísson (balszélső, TBV Lemgo Lippe), Mikita Vajlupav (jobbszélső, Meskov Breszt), Dragan Pechmalbec (beálló, HBC Nantes), Jehia el-Dera (balátlövő, Zamalek), Fazekas Gergő (irányító, Fejér-B.Á.L. Veszprém)
Távozott: Jorge Maqueda (jobbátlövő, HBC Nantes), Dejan Manaszkov (balszélső, ?) Dörnyei Borisz (jobbszélső, ?)
Kölcsönbe távozott: Fazekas Gergő (irányító, Orlen Wisla Plock), Nagy Benedek (kapus, Grundfos Tatabánya KC), Pergel Andrej (balátlövő, Grundfos Tatabánya KC)
A bronzérmes Balatonfüred együttese elvesztette két válogatott kulcsemberét. Kemény szezon vár a csapatra, a kettős terhelés mellett nem lesz könnyű újra odaérni a dobogóra. Az Európa-ligában a fürediek ott vannak a főtáblán, és tíz mérkőzésen biztos megmérettetik magukat a nemzetközi porondon.
Érkezett: Vári Márk (balátlövő, Ferencváros), Hornyák Péter (jobbszélső, Grundfos Tatabánya KC), Sztevan Szretenovics (balátlövő, Meskov Breszt), Vajda Huba (beálló, Fejér-B.Á.L. Veszprém)
Távozott: Rodríguez Pedro (jobbszélső Grundfos Tatabánya KC), Topic Petar (beálló, Grundfos Tatabánya KC)
Kölcsönbe távozott: Draskovics Gellért (balátlövő, NEKA)
A Ferencváros remek évet zárt Horváth Attila irányításával, ennek ellenére edzőváltás történt a Népligetben. Érkezett a kispadra Pásztor István, továbbá két válogatott kerettag is. Balogh Zsolt rutinjával sokat segíthet a fiataloknak, míg Borbély Ádám képes lesz pótolni a távozó Marián Zernovicot. Az FTC ősszel harcba száll az Európa-liga csoportköréért.
fotó: fradi.hu
Érkezett: Csörgő Kristóf (irányító, Mezőkövesd), Balogh Zsolt (jobbátlövő, Grundfos Tatabánya KC), Borbély Ádám (kapus, Fejér-B.Á.L. Veszprém), Török Ádám (irányító, Dabas)
Távozott: Deményi Xavér (kapus, NEKA), Tóth Szabolcs (irányító, Budakalász), Vári Márk (balátlövő, Balatonfüredi KSE), Marián Zernovic (kapus, ?), Bozso Andjelics (irányító, Vardar 1961)
Kölcsönbe távozott: Karai Miklós (beálló, NEKA)
Tatabányán egy csapatnyi új játékos érkezett, de a távozók névsora is hosszúra nyúlt. Többek között Székely Márton és Petar Topic, megszerzése komoly erősítést jelent. A kérdés hogy a szakmai stáb az új vezetőedző Tombor Csaba vezetésével mikorra építi csapattá a megújult Bányászt. A keret adott, az új Aréna is impozáns, így nem is lehet más cél, mint a bronzérem megszerzése.
fotó: MKSZ/Kovács Anikó
Érkezett: Rodríguez Pedro (jobbszélső, Balatonfüredi KSE), Topic Petar (beálló, Balatonfüredi KSE), Székely Márton (kapus, Eurofarm Peliszter), Nemanja Obradovics (balátlövő, Eurofarm Peliszter), Mateo Maras (jobbátlövő, Eurofarm Peliszter), Cristian Ugalde (balszélső, AEK Athén), Vilovszki Uros (beálló, HE-DO B. Braun Gyöngyös), Ubornyák Dávid (irányító, HE-DO B. Braun Gyöngyös)
Távozott: Juhász Ádám (irányító, ?), Hornyák Péter (jobbszélső, Balatonfüredi KSE), Lukás Urban (balátlövő, ?), Alekszej Usal (beálló, ?), Zdolik Bence (balátlövő, ?), Bognár Nándor (beálló, ?), Darko Stojnic (beálló, ?), Piotr Wyszomirski (kapus, ?), Viorel Fotache (balátlövő, CS Minaur Baia Mare), Bartucz László (kapus, HE-DO B. Braun Gyöngyös), Balogh Zsolt (jobbátlövő, Ferencváros), Bálint Bence (Dabas)
Kölcsönbe érkezett: Nagy Benedek (kapus, Telekom Veszprém), Pergel Andrej (balátlövő, Telekom Veszprém)
A Gyöngyös a legutóbbi kiírás legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Pick Szeged legyőzésével. A hatodik helyen végző hevesieknél Ubornyák Dávid és Mitar Markez pótlása jelentheti a legnagyobb kihívást. A kapuba érkezett viszont Bartucz László, aki bravúrjaival és elszántságával sokat segíthet.
Érkezett: Lucian Bura (jobbátlövő, HRK Gorica), Lakosy Máté (jobbszélső, Eger), Schäffer Zsolt (jobbátlövő, Csurgói KK), Bartucz László (kapus, Grundfos Tatabánya KC), Martin Potisk (irányító, ThSV Eisenach), Jóga Norbert (beálló, Sport36-Komló), Menyhárt Máté (balszélső, Kecskeméti TE-Piroska Szörp), Schmid Péter (irányító, Budakalász)
Távozott: Merkovszki Pál (kapus, Budai Farkasok), Mitar Markez (jobbátlövő, Csurgói KK), Lubomir Duris (irányító, visszavonult), Vilovszki Uros (beálló, Grundfos Tatabánya KC), Ubornyák Dávid (irányító, Grundfos Tatabánya KC), Papp Bence (jobbátlövő, Budakalász), Nagy Benedek (kapus, kölcsön után Grundfos Tatabánya KC)
Komlón nem volt nagy mozgás a nyáron. Kilvinger Bálint együttesétől az eddig is látott harcos játék várható. Hazai közönség előtt képesek lehetnek bravúrokra, erre példa a decemberben a Ferencváros ellen aratott győzelem.
Érkezett: Szuharav Lev (jobbátlövő, Eger), Csányi Dániel (beálló, Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia)
Távozott: Jóga Norbert (beálló, HE-DO B. Braun Gyöngyös), Szkokán Szabolcs (jobbszélső, ?), Tomislav Radic (jobbátlövő, ?)
A Budakalász Liga-kupa győztes csapata együtt maradt, Csoknyai István szerződését három évvel meghosszabbították, de így is nehéz lesz a nyolcadik helynél előrébb végezniük.
Érkezett: Papp Bence (jobbátlövő, HE-DO B. Braun Gyöngyös), Tóth Szabolcs (irányító, Ferencváros), Tóth Rajmond (irányító, Eger)
Távozott: Schmid Péter (irányító, HE-DO B. Braun Gyöngyös)
A Csurgón a kilencedik helyezéssel véget ért szezont szeretnék mihamarabb elfelejteni. A somogyi együttes leigazolta Mitar Markezt, akinek segítségével megpróbálhatja a csapat megközelíteni a nemzetközi kupáért harcba szálló riválisokat.
Érkezett: Tomislav Spruk (balszélső, Koper), Holló Balázs (kapus, Dabas), Mitar Markez (jobbátlövő, HE-DO B. Braun Gyöngyös), Rok Skol (irányító, HSG Graz)
Távozott: Antonio Kovacevic (balszélső), Kerkovits Gyula (balszélső), Tatai Péter (kapus, Tatai AC), Schäffer Zsolt (jobbátlövő, HE-DO B. Braun Gyöngyös), Bruno Kozina (irányító, ?)
Kölcsönbe távozott: Ács Péter (irányító, NEKA)
A Magyar-kupa ezüstérmes Fejér-B. Á. L. Veszprém többek elvesztette legjobbját Fazekas Gergőt. Konkoly Csaba személyében egy tapasztalt tréner érkezett, vezetésével minden esély megvan arra, hogy Fazekashoz hasonló tehetségek kerüljenek előtérbe az elkövetkező években. Nagy erőssége lehet a „kis” Veszprémnek a kieső Egertől érkező kapus Balogh Tibor, valamint a házi gólkirály Simon Machác.
Érkezett: Stranigg János (balátlövő, NEKA), Simon Machác (beálló, Eger), Balogh Tibor (kapus, Eger), Pulay Gábor (jobbátlövő, Eger), Vetési Bence (irányító, Kecskemét), Szrnka Levente (beálló, Kecskemét)
Távozott: Borbély Ádám (kapus, Ferencváros), Fazekas Gergő (irányító, Telekom Veszprém), Vajda Huba (beálló, Balatonfüredi KSE), Somogyi Bálint (átlövő, ?), Tóth József (beálló, visszavonul?)
A Dabas már fordulókkal a vége előtt biztosította NB1-es tagságát, komoly segítséget nyújtott az évad közben igazolt horvát klasszis Zlatko Horvat. A nyári szerzeményük Zdolik Bence lehet a csapat húzóembere a jövőben.
Érkezett: Zdolik Bence (balátlövő, Grundfos Tatabánya KC), Bognár Nándor (beálló, Grundos Tatabánya KC), Bálint Bence (irányító, Grundfos Tatabánya KC)
Kölcsönbe érkezett: Nagy Tibor (kapus, Pick Szeged)
Távozott: Holló Balázs (kapus, Csurgói KK), Török Ádám (irányító, Ferencváros), Burony Bence (beálló,?), Horváth László (balátlövő,?), Kende Péter (irányító,?), Kollonay Zoltán (beálló, ?), Váczi Milán (irányító,?)
A NEKA első évében megtartotta első osztályú tagságát, a 2022-2023-as szezonban is hasonló célokért küzdenek majd a fiatalok.
Érkezett: Dobi Bence (irányító, Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia), Deményi Xavér (kapus, Ferencváros)
Távozott: Stranigg János (balátlövő, Fejér-B. Á. L. Veszprém)
Kölcsönbe érkezett: Ács Péter (irányító, Csurgói KK), Szilágyi Benjámin (jobbszélső, Pick Szeged), Draskovics Gellért (balátlövő, Balatonfüredi KSE), Karai Miklós (beálló, Ferencváros)
A Cegléd egy év szünet után újra a legmagasabb osztályban szerepelhet. A klub eddigi legnagyobb szerzeménye a 247-szeres válogatott Császár Gábor, aki hazatért Svájcból és az együttes sportigazgatójaként fog tevékenykedni.
fotó: Ceglédi Kézilabda Klub facebook oldala
Érkezett:
Távozott:
A Budai Farkasok az NB1/B bajnokaként érkezik az első osztályba, eddigi egyetlen igazolásuk az Amerikai Egyesült Államok válogatottjának kapusa.
Érkezett: Merkovszki Pál (kapus, B. Braun Gyöngyös)
Távozott:
borítókép: Pick Szeged facebook odalal
9194 megtekintés.