Nora Mörk sérülése az egész kézilabdavilágot megrázta, a reakciók azóta is sorjáznak szurkolóktól és játékosoktól egyaránt.

Borzolja Norvégia kedélyeit az egyik leghíresebb norvég kézilabda játékos, Nora Mörk újabb sérülése. A balkezes játékos a CSM Bukarest játékosaként vasárnap este szenvedett elsőre nem túl súlyosnak tűnő sérülést. A komolyabb, oslói vizsgálat azonban megállapította, hogy Mörk térdében ismételten a keresztszalag szakadt el, és újabb hosszú kihagyás vár rá. Tavaszi, még győri visszatérése idején sokszor hangoztatta, hogy a közvetlneül előtte álló feladatok mellett az olimpia a legfontosabb számára, mindent megtesz azért, hogy elérje azt a formát, amellyel jó eséllyel pályázhat csapatával az olimpia megnyerésére.

Ezúttal nem csak a személyes céljairól, illetve a decemberi világbajnokságról kell lemondania, hanem nagy valószínűséggel az olimpiáról is, hiszen az orvosok szerint a felépülés ideje 9 és 12 hónap közé tehető, tehát leghamarabb májusban állhatna játékba Mörk, amikor is  a klubszezon már véget ért, maximum két mérkőzésnyi selejtező lehet még hátra a válogatottal. Mind Mörköt, mind a szurkolókat sokkhatásként érhette, hogy a legsúlyosabb térdsérülést állapították meg nála, hiszen pozitív benyomást keltett, hogy a mérkőzés végén együtt ünnepelt új társaival, még az édesapja, Morten Mörk is azt nyilatkozta, „nem lehet komoly baja”. Jelenlegi és volt csapattársai közül sokan támogatták és bíztatták őt, a volt győri játékostársai közül többek között Fodor Csenge, a CSM játékosai közül pedig olyan sztárok, mint Lekic, Cvijic, Neagu, válogatottbéli csapattársai  közül a legjobb barátnő Stine Oftedal, Kari Brattset és egy hosszabb interjúban Camilla Herrem is.

Utóbbi elmondta, hogy számára is felfoghatatlan csapattársa és barátnője újabb sérülése, annak fényében pedig méginkább fájdalmas neki, hogy a tavalyi Európa-bajnokságon éppen ő váltotta Mörk ikertestvérét, Thea Mörköt a balszélső poszton, aki szintén sérülés miatt 5 percet játszott csupán  az Eb-n, cserét kért, és azzal a cserével meghozta élete legnehezebb döntését is: befejezte aktív pályafutását. Nora Mörk sérülése után két nappal barátja, a volt norvég válogatott jégkorong játékos, Martin Laumann Ylven bejelentette, hogy sok sérülés hátráltatta pályafutását és egy következő sérüléssel nem csak a játékos karrierjét, de a civil életét is kockára tenné. Talán valahol Nora Mörk is érezhette, hogy még egy sérülés nagy valószínűséggel neki is a sportpályafutás végét jelentheti, hiszen a héten mutatják be ékszer kollekcióját.

2218 megtekintés.

Megosztás