A Magyar Kézilabda Szövetség ligaülést tartott Budapesten a pénteki nap folyamán, ahol sok fontos kérdés napirendre került. Az ülésen a férfi és női csapatok, valamint az MKSZ képviselői vettek részt.
A fő témák a sok halasztott mérkőzés, a bajnokság további lebonyolítása, és a szponzori pénzek kifizetései voltak.
A heti kötelező teszteléssel kapcsolatban abban maradtak, hogy jelenleg mindenki a saját megyéjének járványügyi hivatalától függ, mivel van amelyik két negatív teszt után kiengedi a játékosokat, másik viszont nem.
A tesztelés menetéről is ejtettek szót, jelezték, a heti egyszeri kötelező tesztet lehetőleg még a hétfői napon el kell végezni. Felmerült a lehetőség, hogy az eddig használt PCR tesztek helyett az EHF által is használt antigéntesztet vezessék be. Ennek előnye, hogy a meccsek kezdete előtt egy órával is el lehet végezni a vizsgálatot, így ténylegesen csak az léphet pályára aki nem fertőzött/fertőző.
A legfontosabb téma azonban a bajnokság folytatása vagy szüneteltetése volt. A szövetség mindenképpen folytatni akarja a hazai pontvadászatot, a jelenlegi szigorú szabályozás mellett is. Állítólag minden eshetőségre fel vannak készülve, de amíg van rá lehetőség, a jelenlegi tervek szerint megy tovább a bajnokság. Az elhalasztott meccseket továbbra is júniusig le kell, illetve le lehet játszani. Abban az esetben, ha annyira rosszra fordulna a járványhelyzet, hogy a jelenlegi formában nem fenntartható a bajnokság, a döntéshozók az úgynevezett „buborék rendszerben” tervezik folytatni a hazai mérkőzéseket.
Ennek pontos menetéről azonban még nincs semmi információ.
Gurics Attila a DKKA menedzserre arról is beszélt, hogy sikerült megegyezére jutni a Szerencsejáték Zrt.-vel, a szponzori pénzek kifizetéséről. Ennek fényében, a klubok két-három héten belül hozzájutnak a saját részük 50%-ához. A maradék ötvenet, kétszer 25%-os részletekben fizetné a Szerencsejáték Zrt. a teljesítés, azaz a lejátszott meccsek számának függvényében. Az, hogy pontosan hány meccset kell játszani egy-egy csapatnak, a következő 25%-ért, az még nem tiszta.
Továbbá elkezdték tervezni annak megvalósítását, hogy a következő szezontól már az NB1/B és az NB/2-es bajnokságokban is kötelező legyen a heti egy teszt. Ehhez azonban szövetségi támogatás kell, hiszen itt a klubok nem fogják fedezni a költségeket, ugyanis itt már amatőr csapatokról is szó van.
Forrás: duol.hu
5291 megtekintés.