Norvégia rendkívül simán biztosította helyét a legjobb négy között, az olimpiai bajnok franciák a tokiói elődöntő után ismét nyerni tudtak a svédek ellen.

A norvég-válogatott ezúttal is harmincnégy gólt szerzett csak úgy, mint a hollandok elleni ki-ki mérkőzésen, de ezúttal könnyedén szerezte meg újabb győzelmét és a házigazdával játszhat a fináléba kerülésért. A skandinávoknál klasszis teljesítményt nyújtott a kilenc gólt szerző Nora Mörk, valamint a győriek beállója Kari Brattset, aki mind a hat kísérletét gólra váltotta. Norvégia a második félidőben már tíz góllal is vezetett, az oroszok némileg még kozmetikázni tudtak a végeredményen.

Norvégia – Orosz csapat 34-28 (19-15)

Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó negyeddöntő végre egy izgalmas csatát hoz. A svéd együttes többször is vezetett a tokiói aranyérmes ellen. Nathalie Hagman megmutatta, hogy nem csak a gyenge csapatok ellen tud kimagaslóan játszani. A Nantes jobbszélsője kilenc gólt szerzett a találkozón, így szinte biztos, hogy ő lesz a torna gólkirálynője. A második félidő első gólját a svédek szerezték, majd a franciák egy 6-1-es rohammal gyakorlatilag eldöntötték a találkozót. A svédek hét a hat ellen megpróbáltak felzárkózni, de három gólnál közelebb már nem tudtak kerülni az olimpiai bajnokhoz.

Franciaország – Svédország 31-26 (15-15)

fotó: ihf

2149 megtekintés.

Megosztás