Véget ért a férfi torna harmadik fordulója. Franciaország továbbra is hibátlan, míg a németek már a második fontos mérkőzésüket vesztették el.

A sportág két meghatározó válogatottja a riói olimpián is találkozott. Akkor az elődöntőben a franciák egy góllal jobbnak bizonyultak. Ezúttal nem úgy indult a párharc, hogy itt egy gól dönt majd a végén. Villámrajtot vett a hatszoros világbajnok, melynek kapujában Gerard remekül kezdett, nagy védései mellett gólt is szerzett. A francia támadások rendre góllal zárultak. A franciáknál a Karabatic-Fabregas vezérelte védelem jó zárt. Hatgólos előnyben már a franciák is többet hibáztak, a remek cserének bizonyuló Weinhold vezetésével a németek felzárkóztak a szünetig.

A második félidő elején mintha az öltözőben maradt volna a francia csapat, Gislason együttesének sikerült az egyenlítés, ezzel megteremtve egy izgalmas végjáték lehetőségét. Kastening viszont hiába szállította a gólokat, a németeknek a vezetést nem sikerült átvenni, döntő szituációkban hibáztak. Végül mégis egy gól döntött a franciák javára, csak úgy mint a riói olimpián.

Franciaország – Németország 30-29 (16-13)

Legjobb gólszerzők: Mem (6) ill. Kastening (7)

Támadáshatékonyság: 67% ill. 69%

Kapusteljesítmény: 24% ill 19%

fotó: IHF

1059 megtekintés.

Megosztás