Az első fordulót követően felállított sorrend elsősorban a szezonbeli kilátásokat vette figyelembe, ez finomodik hétről-hétre az aktuális eredmények alapján. Nézzük is a második etapot:

  1. Barcelona: Az elmúlt években megszokott visszafogottabb első fordulós teljesítmény utáni kilövést láthattuk tőlük a második körben, rezgett is a Celje hálója negyvenkétszer. Nagyon jó esélyük van a csoportgyőzelemre, és a végső sikerre egyaránt, bár ez egy soktényezős egyenlet jelenleg.
  2. Veszprém: Magabiztos Nantes-i sikert követően kiütéses győzelem a kissé harmatos Zagreb ellen, a papírfoma szerinti kezdés. A normális helyzetben indoklatlannak tűnő extra bő keret idén előnyt jelenthet a szezon átszövő káosz közepette.
  3. Flensburg: Két topcsapatot győztek le az első két fordulóban, a PSG elleni idegenbeli siker különösen nagy skalp. Meglátjuk mennyire feszülnek rá a Bajnokok Ligájára idén, lenne benne ráció, hogy a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a sorozatra.
  4. PSG: Elvesztették az első meccsük. Messzemenő következtetést nem érdemes levonni, de mindig kellemetlen egy hazai vereség a legnagyobb esélyesek számára. Ha nem lenne a szegedi vírushelyzet, akár a csoportgyőzelmükbe is kerülhetne ez a baki.
  5. Nantes: Nem játszottak igazán rosszul a Veszprém elleni vereség során se, de a rengeteg rossz lövés okán nem volt esélyük. Most viszont idegenben péppé verték a Kielt – óriási meglepetésre. Az ő példájuk mutatja milyen szezonra is van kilátás.
  6. Aalborg: Mivel összesen négy csapat áll négy ponttal, és meggyőző sikert arattak a Motor ellen, több nagycsapattól pedig blamát láthattunk a hétvégén – megérdemlik ezt az előkelő helyet, még ha valószínűleg nem is lesz tartós.
  7. Kiel: Az egyik legnagyobb esélyesként szaladtak bele egy óriási pofonba. Ilyen azért nagyon ritkán fordul elő a férfi BL-ben, hogy egy top csapat, hazai pályán kiütéses vereséget szenvedjen egy gyengébbnek tartott együttestől.
  8. Kielce: Egygólos vereség idegenben a Flensburg ellen egy színvonalas ki-ki meccsen, ez még rendben is volt. Majd érkezett a Szeged egy sorral, épkézlább lövő nélkül, és igen komoly leckét adott nekik. Az első győzelem megvan, de ezt nem teszik ki az ablakba.
  9. Szeged: Hosszabb időre kell berendezkedniük a most látott unortodox kézilabdára, ez idő alatt céljuk lehet néhány pontot elhalászni, hogy aztán novembertől robbantsanak. Várható, hogy lépkednek majd előre ezen a listán a téli szünetig.
  10. Breszt: Szoros győzelem a Vardar ellen, majd szoros vereség Portóban. Ezekkel a csapatokkal lehetnek harcban a továbbjutó helyekért.
  11. Elverum: Elmaradt a szkopjei túrájuk, az első héten pedig bravúrgyőzelmet arattak.
  12. Porto: Javították az előző heti hibájukat, megvan az első győzelem.
  13. Vardar: A breszti vereség, és egy hét kihagyás után érkeznek Szegedre, nem is esélytelenül. A 10.-13. helyezett csapatt hasonló szintet képvisel.
  14. Motor: Két sima vereség, két jobb csapat ellen. A Veszprém ellen is megelőlegezzük ezt nekik.
  15. Celje: Szoros meccs után nagy barcelonai zakó, a sebzett zebra következik, akár érdekes találkozó is kisülhet belőle.
  16. Zagreb: Eddig nem sok vizet zavartak, gyengének tűnik ez a keret. Az Aalborg ellen talán izgalmasabb meccset tudnak játszani.

3481 megtekintés.

Megosztás