A BL-szezon eddigi legtöbb gólját hozta a portugál bajnok veszprémi vendégjátéka, ahol Nedim Remili vezérletével tíz góllal győzött a Telekom Veszprém.

A Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a Porto látogatott a Veszprém Arénába. A hazai szurkolók vegyes érzésekkel várhatták a találkozót, ugyanis kedvenceik a remek első fordulós magdeburgi győzelem után két gyengébb mérkőzést játszottak, sőt, a GOG vendégeként hatgólos vereséget szenvedtek az előző fordulóban.

A mérkőzés elejétől látszott, hogy ezúttal nem szeretné az utolsó percekre halasztani a döntést a hazai csapat, és remek egyéni megmozdulásokkal már az első percekben háromgólos előnyt alakítottak ki. 12-7-es veszprémi vezetésnél a 17. percben időt is kért Carlos Resende, a portugál legenda, aki Magnus Andersson helyét vette át a Porto kispadján.

A 23. percben, miután egygólosra is olvadt a veszprémi előny, Momir Ilic is kikérte az idejét, és a védekezés fontosságát hangsúlyozta: „Nem érdekel, hány gólt lövünk.” A kapuban Corralest (4/18, 22%) Biosca váltotta, aki a félidőig hat lövésből négyet is hárítani tudott. Ezzel, és a 30 perc alatt hét gólig jutó Remili gólerős szereplésével hatgólos hazai vezetéssel fordultak a csapatok.

A második játékrész elején továbbra is jól működött a félidő előtt magára találó hátsó alakzat a hazaiaknál, így a 39. percre kialakult az addigi legnagyobb, tízgólos különbség, amikor ismét időt kértek a vendégek.

Ezt követően még egyszer vissza tudtak zárkózni hét gólra, de ez csak ideiglenes fordulatnak bizonyult. Az 52. percben Pechmalbec góljával visszaállt a kétszámjegyű különbség, amelyet a végéig meg is tartottak Elissonék. Biosca a kapuban 36%-kal zárt (9/25), támadásban pedig a mai napon megállíthatatlan volt a veszprémi csapat, amely önbizalomnövelő győzelmet aratott, és négy forduló után 6 ponttal áll a B-csoport harmadik helyén.

A következő fordulóban Xavi Sabate csapata, a Wisla Plock látogat a Veszprém Arénába október 19-én 18:45-től.

Telekom Veszprém – FC Porto 44-34 (22-16)

Gólszerzők: Remili 10, Casado 5, Elisson 5, Fabregas 4, Elderaa 4, Descat 4, Vailupau 3, Kosorotov 3, Marguc 2, Sandell 2, Pechmalbec 2 ill. Laeso 8, Magalhaes 4, Plaza Jimenez 4, Veitia Valdes 3, Rui Silva 3, Salina 3, L. Fernandes 3, Martinez Llamazares 2, Fernandez Alonso 1, Diocou Soumare 1, Hurtado Vergara 1, Oliveira 1

A csoport másik mérkőzésén: Celje – Montpellier 29-31 (17-17)

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

1924 megtekintés.

Megosztás