Izgalmak elmaradtak, már az első félidőben eldöntötte a továbbjutás sorsát az FTC.
Valóságos gólpárbajjal kezdődött az összecsapás, hiszen öt perc elteltével 6-4-re vezetett a Ferencváros, ebből az előnyből vastagon kivette a részét Márton Gréta, aki három gólt is magára vállalt. Egyik együttes sem a védekezésre koncentrált, az MTK beálló játékból tudott eredményes lenni, Dakos Noémi kétszer is eredményes volt.
A következő 17 percben azonban megakadt a kék-fehér gépezet, nem tudtak betalálni Janurik Kinga kapujába Vágó Attila lányai, a vezetőedző először 10-5-ös, majd 14-5-ös állásnál is időt kért, viszont csapata nem tudott ritmust váltani. 20-6-nál tudott ismét Dakos Noémi eredményes lenni, majd a szünetre 23-9-re módosult az állás.
A Ferencváros remekül védekezett, néhol a szabályosság határán, támadásban pedig rengeteg helyet hagytak az ellenfél védői Elek Gábor játékosainak, akik ezt könyörtelenül használták ki.
A második játékrész hasonlóan indult az elsőhöz, potyogtak a gólok itt is, ott is. A 36. percben 26-14-es állás volt olvasható az eredményjelzőn. Az MTK csapatában Dakos Noémi tartotta a lelket, aki háromszor is eredményes volt egymást követően.
40 perc játékot követően Kisfaludy Anett kapott piros lapot, amikor a levegőben faultolta Mészáros-Mihálffy Adriennt, aki ebbe még nem sérült meg, de pár perccel később szomorú arccal kapott a bokájához, ezt követően pedig hordágyon szállították el a pályáról. Nem csak Mészáros-Mihálffy, de Román Dorinát is ölben kellett a kispadokhoz vinni. Mindkét játékosnak mielőbbi felépülést kívánunk.
A különbség nem nőtt nagymértékben a két csapat között, a Ferencváros 39-23-as győzelmet aratott az MTK Budapest felett.
Dakos Noémi hét találatával a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Papp Dorka, Klujber Katrin és Hársfalvi Júlia egyaránt ötször volt eredményes.
fotó: Nász Nikolett
1327 megtekintés.