Site icon Handballexpert

Győzelemmel kezdte BL párharcát a Ferencváros

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Buducsnoszt Podgorica vendége volt az FTC-Rail Cargo Hungaria, ahol a magyar alakulat 28-24-es győzelmet aratott.

Angela Malestein és Alicia Stolle remekül kezdte a találkozót, kettejük góljaival tartotta az egy-kétgólos előnyét az FTC, még annak ellenére is, hogy az első negyedóra felét ember hátrányban játszotta a zöld mezes alakulat.
Ezt követően Bíró Blanka percei következtek, amikor a válogatott hálóőr több ziccert, hétméterest és lövést is védett, ezt azonban kollégája is megirigyelte. Armelle Attingré a hajrára kapta össze magát, ekkor több fontos hárítást is bemutatott, amivel meccsben tartotta csapatát, majd Matea Pletikosic időn túli hétméteresét követően 15-13-as ferencvárosi vezetéssel fordulhattak a felek a második félidőre.

A folytatásban tovább tudta előnyét növelni a Fradi, többek között Andrea Lekic vagy Emily Bölk találataival, a hazaiaknál ezt a szerepet Milena Raicevic vállalta magára, de ennek ellenére a 45. percre már ötgólos volt a Fradi előnye, 25-20-as állásnál. Majd érkezett egy tíz perces gólcsend a Ferencváros részéről, ami visszahozta a Podgorica találkozóba vetett hitét, azonban a már korábban megszerzett különbség elégnek bizonyult, így 28-24-es győzelemmel térhet haza az FTC.

Nem volt közönség csalogató találkozó a játékképét nézve, de a győzelem fontos volt a Fradi részéről, így előnyből várhatja a visszavágót, amit telt ház előtt játszhatnak a népligetiek jövő szombaton. Malestein hét, míg Raicevic kilenc góllal zárta az összecsapást.

fotó: Nász Nikolett

Megosztás
Exit mobile version