Az első félidőben még hátrányban voltak a mieink, de a szünetet követően lelépte román ellenfelét a magyar válogatott, amivel magabiztos 33-28-as győzelmet aratott.

Tatabányán kezdte meg felkészülését a közelgő Európa-bajnokságra a női kézilabda-válogatottunk, ahol az a Románia volt az ellenfelünk, akikkel századik mérkőzésünket játszhattuk, ennek apropóján a két csapatkapitány: Cristina Neagu és Schatzl Nadine egy emlékplakett mellett üdvözölte egymást. Emellett Kuczora Csengét is köszöntötte a magyar szövetség, aki az előző idény gólkirálynője volt az NB1-ben, továbbá Klujber Katrin és Márton Gréta pedig már ötvenedik alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

Görcsösen és több hibával kezdték az összecsapást az együttesek, egy-egy két perces kiállítás már a találkozó legelején elkönyvelhettünk a csapatok neve mellett, majd Janurik Kinga mutatott be egymásután három elképesztő ziccer védést.

A 10. percre fordultunk, amikor egy tetszetős akció végén Márton Gréta talált be, amivel magához vette a vezetést a magyar válogatott, ami sajnos nem tartott sokáig. Sorina Grozav valósággal lubickolt a mieink védelme között, majd bő húsz perc elteltével kért időt Golovin Vlagyimir 11-9-es állásnál. A taktikai megbeszélés azonban nem azt az eredményt hozta, amit szerettünk volna, ráadásul ellenfelünk eredményes tudott lenni egy labdaszerzést követően.

Üde színfolt volt, Kuczora Csenge játéka, aki Vámos Petrát váltotta irányító pozícióban, a váci játékos két góllal és egy gólpasszal szállt be a mérkőzésbe, de Töpfner Alexandra debütálásának is örülhetett a publikum.

Szerencsétlenségünkre Iulia Dumanska is elkapta a fonalat a román válogatott kapujában, de a hajrára így is döntetlen állással fordulhattunk, ekkor érkezett egy időkérés Florentin Pena részéről, amivel 17-14-re tudtak ellépni, végül egy időntúli hétméterest követően 17-15-re tudtunk zárkózni a szünetre.

A remekül védő Janurikot Szemerey Zsófi váltotta a kapuban, aki osztogatta a gólpasszokat Márton Gréta részére, a ferencvárosi szélső vezérletével pedig kilenc perc elteltével 22-20-ra vezetett már a magyar válogatott. Sokkal pontosabb játékot játszott elől Golovin Vlagyimir együttese, de védekezésben is fegyelmezettebb és pattogósabb hatos fal állt a kapunk előtt.

24-21-es magyar előnynél érkezett a román időkérés, ami csak stabilizálni tudta a két csapat közötti különbséget. Ezt követően Kuczora és Vámos egyszerre voltak a pályán és érezhetően jól is mozogtak együtt, ezen felül több formációt is kipróbált az egész mérkőzés alatt a szövetségi kapitányunk, mind védekezésben, mind támadásban.

Klujber Katrinnal az 5-1-es védekezés is jól működött, igaz csak pár támadás erejéig vetettük ezt be ellenfelünkkel szemben; viszont Klujber nem csak védekezésben remekelt, hanem támadásban is abszolút vezére volt a csapatnak. Mellette Szemerey Zsófi is elképesztő védéseket mutatott be, kevés hálóőr mondhatja el magáról, hogy Cristina Neaguval szemben ennyi párharcot nyerne, de Szemerey a mai napon ennek eleget tett.

A hajrához közeledve Győri-Lukács Viktória találatával sikerült három góllal is ellépni 26-23-nál, majd a románok visszazárkóztak egyre, de Klujber megoldásaira nem volt válaszuk, így egy kiváló második játékrészt követően magabiztos, 33-28-as győzelmet könyvelhetett el a magyar női kézilabda-válogatott első felkészülési mérkőzésén.

fotó: MTI/Illyés Tibor

1065 megtekintés.

Megosztás