A Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a B csoportot vezető Krim Ljubljana otthon fogadta az első két mérkőzésen egyaránt vereséget szenvedő Ferencváros csapatát.

A hazaiak a lengyel Zaglebie Lubint, majd a dán Esbjerget is legyőzték.

A vendég zöld fehér alakulat a Metztől 13, a címvédő Viperstől pedig 11 góllal kapott ki.

A két csapat az előző BL csoportkörben is találkozott, mindkétszer a Fradi siker született.

Dragan Adzsics csapatában olyan rutinos játékosokkal készülhetett a mérkőzésre mint a brazil hálóőr Bárbara Arenhart, az orosz Darja Dmitrijeva, a montenegrói legenda Jovanka Radicsevics, illetve a korábban Fradit is megjárt Itana Grbics, Allison Pineau, Barbara Lazovic, vagy a Siófokról hazatérő Tamara Mavsar.

A Ferencvárosban újra a keretben volt a hétközi bajnokin kisebb betegséggel küszködő Andrea Lekics, illetve Bíró Blanka is elutazott a csapattal. A két kimaradó ezúttal Bordás Réka és Jelena Despotovic volt.

Az első félidő eleje minkét részről sok technikai hibát hozott, nem potyogtak a gólok sem. A 10. percben Radicevic büntetőjét Janurik hárította, a másik oldalon viszont Malestein nem hibázott a vonalról (3-3).

A 16. percben Dmitrieva sokadszor ment át a falon a jobb kettes helyen, góljával már 8-5-re vezetett a Krim. Martin Albertsen ki is kérte első idejét. Míg az egyik oldalon Dmitrieva, úgy a másik oldalon Klujber szállította a gólokat, ám a játék képe nem változott az első 20 perc után. A játékrész végére a szlovén csapatnak jött ki jobban a lépés, bár továbbra is sok hibát vetett mindkét együttes, a Fradi oldalán szinte egyáltalán nem működtek a támadások. Végül 5 gólos hazai előnnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok (15-10).

A második félidőre cserélt a Ferencváros: Bíró Blanka érkezett a kapuba.

A 2. percben Szöllősi-Zácsik Szandra sérülése miatt megfogyatkozott a Fradi, bal lövőben ismét Emily Bölk érkezett. Vojnovic ott folytatta ahol az első félidőben, az ő védéseinek is köszönhetően a Ljubljana már 19-13-ra vezetett Albertsen második időkérésekor.

Irányítóban érkezett Simon Petra, aki első két ziccerét értékesítette is. Az FTC továbbra sem találta meg a védekezését , így 25-19-el fordultak a csapatok az utolsó negyed órára.

A továbbiakban a budapesti zöld-fehérek játéka teljesen dekoncentráltá vált, ennek eredményeképpen az 52. percben már 10 gólos lett a különbség (30-20). A lényegi kérdések eldőltek az utolsó néhány percre, csak a különbség maradt a kérdés. A mérkőzés végeredménye 32-26 lett.

A Ferencváros női kézilabda csapata harmadik BL meccsen sem tudott pontot szerezni, így nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.

A következő fordulóban a szlovén bajnok az Ikasthoz látogat, míg a Ferencváros hazai pályán, Érden fogadja a Rapid Bukarest csapatát.

Kiemelt kép : FTC kézilabda 

8049 megtekintés.

Megosztás