Az elmúlt hétvégén U16-os Európa-bajnokságot, valamint felnőtt Európa-bajnoki selejtezőtornát rendeztek a cseh fővárosban. A magyar csapatok mindegyike döntőt játszhatott, de nézzük, hogy hogyan jutottak el idáig válogatottaink.

Kezdjük is az U16-os lányokkal. A 2006-os születésűekből álló csapat nagyrésze már a tavalyi szezonban is kulcsszerepet vállalt a csapatában a bajnoki kvalifikációs tornákon. A lányok az A csoportban a cseheket, a litvánokat, majd az ukránokat és a hollandokat is legyőzték. A negyeddöntőben a svédeknél, majd a vasárnapi elődöntőben a hollandoknál bizonyult jobbnak a magyar csapat, a döntőben pedig a spanyolokkal kerültek szembe a lányok. Két szoros szettben azonban a hispánokat is legyőzték, ezzel szettveszteség nélkül hódíttoták el az Európa-bajnoki címet.

A magyar lány strandkézilabda-válogatott kerete: Czifrik Sára, Czifrik Virág, Csák Luca, Décsei Krisztina, Fehér Luca, Kasper Vivien, Megyeri Bodza, Molnár Fruzsina, Pokrivtsák Bettina, Szemző Csillag Virág, Ugrai Dalma, Wutschi Verona. Szövetségi edző: Pinizsi Zoltán.

 

Az U16-os fiúk a lányokhoz hasonlóan hibátlanul zárták a csoportkört, a norvégokat, a svédeket, majd két egypontos szettgyőzelemmel a lengyeleket is legyőzték. A negyeddöntőben Ukrajnával játszottak a fiúk, az első szettet szorosan vesztették el, de a második szettet simán behúzták, majd egy maratoni, 18-16-os szétlövés után jutottak elődöntőbe. A németek elleni elődöntőben és a spanyolok elleni döntőben is mindkét szett szoros volt, de mindben a mieink bizonyultak jobbnak, így ők is Európa-bajnokként térhettek haza Prágából.

A magyar fiú strandkézilabda-válogatott kerete: Balogh Ádám, Bálint Bence, Deák Bence, Hajdu Balázs, Hajzer Dávid, Hován Bulcsú, Knob Samu, Kovács Boldizsár, Nagy-Jávori Zalán, Pintér Bulcsú, Pintér Koppány, Szabadi Milán. Szövetségi edző: Császár Ferenc.

 

A női válogatott a csoportkörben sorrendben Svájccal, Olaszországgal, a házigazda Csehországgal, Franciaországgal, valamint Ukrajnával csapott össze, és utóbbit leszámítva mindegyiket 2-0-ra nyerték, ezzel pedig egyből az elődöntőben találták magukat. Az elődöntőben a horvátokat két szettben, majd a döntőben a lengyeleket 8-6-os szétlövéssel verték a lányok. Ezzel a tornagyőzelemmel a lányok kvalifikálták magukat a 2023-as Európa-bajnokságra.

A magyar női strandkézilabda-válogatott kerete: Böhm Nikolett, Csiki Renáta, Friebesz Fanni, Szabó Aida, Kemenczik Martina, Kreutz Kitti, Landi Gabriella, Mátéfi Dalma, Orbán Laura, Szalma Zita, Uhrin Lili, Zentai Dorottya. Szövetségi kapitány: Neukum Tamás.

 

A férfiak a csoportban először legyőzték az olaszokat és a hollandokat, ezt követően jött egy szétlövéses vereség Svájctól, majd egy 2-0-s győzelem Ukrajna és egy szétlövéses győzelem Franciaország ellen. Négy győzelemmel és egy vereséggel a magyarok a csoport élén végeztek, amivel a női válogatotthoz hasonlóan elődöntőbe jutottak. Az elődöntőben Törökországot győzték le a fiúk 2-0-ra, a döntőben azonban nem bírtak az ellenféllel, szétlövéssel bizonyultak jobbnak a németek a mieinknél. A második hely is Eb-kvalifikációt ért, így női és férfi válogatottunk is megmérettetheti magát jövőre a nazaréi kontinensviadalon.

A magyar férfi standkézilabda-válogatott kerete: Balogh Ádám, Fekete Ádám, Gyene Norbert, John András, Kun Attila, Nagy Balázs, Neukum Csanád, Priczel Bence, Rozmán Bence, Tóth Fekete Barnabás, Vizes Patrik, Zakics Bence. Szövetségi kapitány: Gulyás István.

 

Az egyéni díjakban is megmutatkozott a magyar fölény, hiszen minden egyes tornán volt magyar díjazott. Az U16-os lányoknál a torna legjobb kapusa Kasper Vivien lett, a fiú torna MVP-jének Hován Bulcsút választották, a női tornán a csapat begyűjtötte a Fair Play-díjat, Mátéfi Dalma a legjobb kapusnak, Csiki Renáta pedig a legjobb játékosnak járó díjat, a férfiaknál pedig Gyene Norbert egy személyben lett a torna gólkirálya 132 ponttal, valamint a torna MVP-je is.

A borítókép forrása: Magyar Kézilabda-válogatott, Facebook.

2493 megtekintés.

Megosztás