Hiába kapaszkodott vissza a fordulás után a fehér mezes Esbjerg együttese, az első félidőben elszenvedett hátrány végzetesnek bizonyult a metziekkel szemben. Így a francia csapat első érmét szerezte a női kézilabda Bajnokok Ligája FINAL4-ban.

Több technikai hibával kezdődött az összecsapás, a Metz együttese beállóit próbálta játékba hozni, ami még az első pillanatokban nem sikerült, aztán az egész játékrész során kiválóan érkeztek a labdák a vonalhoz. Ebben legfőképp Grace Zaadi jeleskedett, az irányító hat lőtt gólja mellett többször is gyönyörűen hozta helyzetbe játékos társait. Változás volt a tegnapi naphoz képest, hogy Zaadi – Nocandy – Almeida de Paula belső hármassal kezdett Emmanuel Mayonade együttese, ami gyors támadásokat eredményezett. A Team Esbjerg csapata fásult és csalódott együttes benyomását keltette az emberben, ráadásul egy tízperces gólcsendnek köszönhetően negyedóra elteltével 7-2-es hátrányba került, amit a félidő végéig nem is sikerült ledolgozni. Egyedül Michala Möller tudott új színt hozni az amúgy igencsak gyenge támadójátékba, ő a távoli zónából is eredményes tudott lenni. Mellé a játékrész hajrájára Henny Reistad zárkózott még fel, a szünetben pedig 18-12-es metzi vezetés volt olvasható az eredményjelzőn.

Úgy jött ki a pihenőről a dán együttes, ahogy hatgólos hátránynál azt kell. Hat és fél perc alatt ledolgozták lemaradásuk felét, köszönhetően Rikke Poulsen két védésének, valamint Reistad feltámadásának. A norvég irányító negyedóra alatt ötször talált be a fekete mezesek kapujába. Habár kettő gólra meg tudta közelíteni ellenfelét Jesper Jensen gárdája, közelebb nem tudott férkőzni a metziekhez, akik a találkozó hajrájára újra elléptek ellenfelüktől és 30-24-nél visszaállították az első félidőben kiépített előnyüket. Grace Zaadi vezérletével pedig a franciák megszerezték első érmüket a négyes döntők történetében, Henny Reistad hiába szerzett tíz találatot egymaga kevésnek bizonyult a bronzérem megszerzéséhez.

Végeredmény:

Team Esbjerg – Metz Handball : 26-32

fotó: Nász Nikolett

209 megtekintés.

Megosztás