Zárul a női világbajnokság első szakasza, a mieink számára ezt követően kezdődnek a sorsdöntő mérkőzések az olimpiai selejtezős helyekért.

A helsingborgi „B” csoportban a magyar-válogatott hozta a kötelező győzelmeket. Paraguayt huszonhárom, míg Kamerunt tizenkilenc góllal sikerült legyőzni. Az afrikaiak elleni húsz kapott gól kicsit soknak tűnik főleg úgy, hogy Montenegró a 25. percben kapta tőlük az első találatot, bár az Európa-bajnoki bronzérmes huszonhatot kapott a dél-amerikaiaktól. Összességében jobb gólarányunknak köszönhetően az első helyről várhatjuk a hétfő esti összecsapást. Győzelem esetén kiváló helyzetből vághatnánk neki a középdöntőknek, mivel a másik nagy rivális horvátok Szenegál ellen pontot vesztettek.

Világbajnokságon legutóbb 2019-ben találkozott a két együttes. A kumamotoi találkozót Montenegró nyerte 25-24-re. A legnagyobb kérdés, hogy a hétfői mérkőzésen komoly téthelyzetben mire lesz képes Golovin Vlagyimir együttese, az utóbbi években pont az ilyen mérkőzéseket nem sikerült megnyerni, reméljük ezúttal nem lesz probléma és négy ponttal mehetünk a középdöntőbe.

A férfiaknál az idei utolsó Bajnokok Ligája fordulót rendezik. A Veszprém egyértelmű esélyesként utazik a Plock otthonába, míg a Szegednek kellene egy bravúr a Kielce ellen, hogy a tavaszi folytatást továbbjutást érő helyről várja.

Hétfő

VILÁGBAJNOKSÁG

18:00 Angola – Izland

18:00 Argentína – Kongó

18:00 Japán – Irán

18:00 Kamerun – Paraguay

20:30 Hollandia – Csehország

20:30 Montenegró – Magyarország (M4Sport)

20:30 Németország – Lengyelország

21:00 Franciaország – Szlovénia

Kedd

VILÁGBAJNOKSÁG

18:00 Kína – Szenegál

18:00 Szerbia – Chile

20:30 Dánia – Románia (M4Sport 21:15)

20:30 Svédország – Horvátország

Európa-liga

18:45 Alkaloid – La Rioja

18:45 Silkeborg – Vojvodina

18:45 Dinamo Bukarest – Chambery

18:45 Flensburg – Lovcen

18:45 Gorenje – Savehof

18:45 Kriens – AEK Athén

18:45 Kristiansand – Benfica

18:45 Tatabánya – Glogow (Sport1)

20:45 Braga – Nexe

20:45 Cuenca – Winterthur

20:45 Elverum – Kadetten

20:45 Füchse Berlin – Izvidac

20:45 Nantes – Rhein Neckar

20:45 Povazska – Skjern

20:45 Sporting – Constanta

20:45 Zabrze – Hannover

Férfi Magyar kupa

17:00 Békés – PLER

18:30 Csömör – Fejér B.Á.L. Veszprém

19:00 Tata – NEKA

Szerda

Bajnokok Ligája

18:45 Kiel – Kolstad

18:45 Szeged – Kielce (Sport1)

20:45 Montpellier – GOG (Sport1)

Férfi Magyar kupa

16:00 Budakalász – Komló

Csütörtök

Bajnokok Ligája

18:45 Aalborg – PSG (Sport1)

18:45 Pelister – Zágráb

20:45 Barcelona – Celje

20:45 Porto – Magdeburg

20:45 Wisla Plock – Veszprém (Sport1)

Bundesliga

19:00 Gummersbach – Hamburg

Péntek

Férfi NB1

18:00 Szeged – Budakalász

Bundesliga

19:00 Flensburg – Wetzlar (Sport1)

20:00 Esienach – Leipzig

Szombat

Férfi NB1

14:00 Gyöngyös – Tatabánya

17:00 Komló – Dabas

18:00 Balatonfüred – Telekom Veszprém

18:00 Csurgó – PLER

18:00 Fejér B.Á.L. Veszprém – Eger

18:00 FTC – NEKA

Bundesliga

19:00 Rhein Neckar – Lemgo

20:30 Erlangen – Kiel (Sport1)

Vasárnap

15:00 Melsungen – Magdeburg (Sport1 23:00)

16:30 Bergischer – Stuttgart

16:30 Balingen – Hannover

18:00 Füchse Berlin – Göppingen

 

FOTÓ: MKSZ/Kovács Anikó

Megosztás