Férfi csapataink idegenben vívják a negyeddöntőért zajló párharcok első mérkőzéseit a Bajnokok Ligájában. A hölgyeknél a Ferencváros a hétgólos ljubljanai vereséget követően rendkívül nehéz helyzetből várja a szombati visszavágót.
A magyar bajnok szerdán lép pályára a Flensburg otthonában. A német együttes gyengén szerepelt a csoportkörben, az utolsó továbbjutó helyet sikerült elcsípniük. Súlyos kilencgólos vereséget szenvedtek a Motor vendégeként, Veszprémben sem volt esélyük. Hazai környezetben nyolccal maradtak alul a Kielcével szemben, és a Portót sem tudták legyőzni.
Legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket megnyerték, vasárnap idegenben a jó erőkből álló Melsungen ellen győztek 32-26-ra. Nehéz hatvan perc vár a tavasszal visszafogottabb játékot mutató szegediekre. A Zagreb és a Brest ellen mutatott játék ezúttal már kevés lesz. Végig maximális koncentrációra lesz szükség, Gottfridsson és Wanne bármikor képes világklasszis teljesítmény nyújtani. Törleszteni való akad bőven, a két csapat legutóbbi hét mérkőzéséből ötöt a németek nyertek.
A Telekom Veszprém mérlege jobb képet mutat a Vardarral szemben. A legutóbbi tíz találkozó alkalmával a bakonyiak hatszor nyertek. David Davis együttesének nem sikerült a főpróba. A bajnoki rangadón hazai környezetben kaptak ki a Székely Mártonnal felálló Eurofarmtól 24-23-ra, így visszaestek a második helyre a tabellán. A Veszprém is nagy meglepetésre pontot vesztett Balatonfüreden.
Mindkét magyar csapatnak rögös út vezethet Kölnben. Továbbjutás esetén a Szeged a címvédő Barcelonával, a Veszprém a tavalyi döntős Aalborggal mérkőzne.
Hétfő
Női bajnokság
18:00 Ferencváros – Alba Fehérvár
Kedd
Európa Liga
18:45 Gorenje – Nimes
18:45 Kadetten – Savehof
18:45 Lemgo – Wisla Plock (sport2)
18:45 Nexe – Eurofarm
20:45 Bidasoa – GOG
20:45 Nantes – Füchse Berlin
20:45 Sporting – Magdeburg
20:45 Toulouse – Benfica
Szerda
Bajnokok Ligája
18:45 Elverum – PSG (sport1)
20:45 Flensburg – Pick Szeged (sport1)
Női bajnokság
16:00 MTK – Győr
Csütörtök
Bajnokok Ligája
18:45 Vardar – Telekom Veszprém (sport1)
20:45 Porto – Montpellier (sport1)
Női bajnokság
18:00 Érd – Debrecen
Bundesliga
19:05 Bergischer – Füchse Berlin
19:05 Magdeburg – Hannover
19:05 Stuttgart – Erlangen
Péntek
Női bajnokság
18:00 Mosonmagyaróvár – Vasas
18:00 Szombathely – Alba Fehérvár
Férfi bajnokság
18:00 Ferencváros – Dabas
Szombat
Női Bajnokok Ligája
16:00 Ferencváros – Ljubljana (sport1)
18:00 Metz – Dortmund (sport1)
Férfi bajnokság
17:00 Kecskemét – Pick Szeged
18:00 Csurgó – NEKA
18:00 Gyöngyös – Telekom Veszprém
18:00 Komló – Budakalász
18:00 Tatabánya – Balatonfüred
18:00 Veszprémi KKFT – Eger
Női bajnokság
17:00 Budaörs – Kisvárda
18:00 Győr – Vác
18:00 MTK – Dunaújváros
Bundesliga
20:30 Rhein Neckar – Flensburg
Vasárnap
Női Bajnokok Ligája
16:00 Brest – Odense (sport1)
Bundesliga
14:00 Lemgo – Minden (sport1 19:00)
16:05 Göppingen – Balingen
16:05 Hamburg – Leipzig
16:05 Lübbecke – Melsungen
fotó: Faragó Imre
4313 megtekintés.