Site icon Handballexpert

Heti program: Csúcsrangadó Barcelonában

A „B” csoport 6. fordulójában az eddig mind az öt mérkőzésüket megnyerő katalánok a magyar bajnokot látják vendégül.

A hét mérkőzései

Szeged – Zágráb csütörtök 18:45 Sport1

Öt forduló után mindkét együttes az előzetes várakozásokat túlteljesítette a szerzett pontok tekintetében. A múlt héten a szegediek történetük során először szereztek pontot a Kielce otthonában, ami még sokat jelenthet a végelszámolásnál. A horvátok a csoport leggyengébb csapatát az Eurofarm Pelistert győzték le könnyedén, ezzel jelenleg a negyedikek a nyolcasban. A szegedi továbbjutás szempontjából rendkívül fontos a két pont megszerzése, amivel a kékek utolérnék a csoportban riválisukat. Az utóbbi évek egyértelmű szegedi fölényt mutatnak, a legutóbbi tíz mérkőzésük mérlege 8 szegedi győzelem mellett 1 döntetlen, és 1 zágrábi siker.

Barcelona – Telekom Veszprém csütörtök 20:45 Sport1

A spanyolok emberemlékezet óta nem kaptak ki hazai pályán. Anyagi gondok, gyengébb keret ide vagy oda Ortega együttese eddig remekül teljesít a Bajnokok Ligájában. Az eddig lejátszott öt meccsüket simán hozták, a címvédő Magdeburgot 32-20-ra ütötték ki. A Veszprém Dániában szenvedett nem várt vereséget, ahhoz hogy legyen esély a Barcelona otthonában szükség lesz a kiemelkedő védekezésre és a kapusoktól is extra kell. A GOG harminchat, a Porto harmincnégy, de a legutóbbi bajnokin a NEKA is harminckét gólt szerzett ellenük. A tavalyi kiírásban a bakonyiak 35-30-ra kaptak ki a Palau Blaugranában.

Ferencváros – Ikast szombat 18:00 Sport 1

Sajnos eddig az Európa-liga címvédője lényegesen jobban teljesít a Bajnokok Ligájában, mint az előző kiírás ezüstérmese. Az FTC Allan Heine irányításával sem tudta megszerezni első győzelmét, pedig a Henny Reistadot nélkülöző Esbjerg sem sziporkázott. A dánok tíz ponttal vezetik a csoportot, szombaton a sereghajtó Zaglebie együttesét verték tizenkét góllal. Ősszel eddig egy vereségük van, a koppenhágai bajnokit veszítették el 30-29-re. A zöld-fehérek csak a Rapid ellen tudtak elérni egy döntetlent, ami inkább vereséggel ért fel, így a rivális románok előnye jelenleg két pont. A dánok a mérkőzés esélyesei, de nagy szükség lenne egy bravúrra, mert a sorozatos vereségekkel hamarosan reménytelen helyzetbe kerülhet együttes.

 

Kedd

Európa-liga

18:45 AEK Athén – Kriens

18:45 Chroby Glogow – Tatabánya (Sport2)

18:45 Constanta – Sporting

18:45 Izvidac – Füchse Berlin

18:45 Kadetten – Elverum

18:45 Rhein Neckar – Nantes

18:45 Savehof – Gorenje

18:45 Skjern – Povazska

19:45 Benfica – Kristiansand

20:45 Chambery – Dinamo Bukarest

20:45 Hannover – Zabrze

20:45 La Rioja – Alkaloid

20:45 Lovcen – Flensburg

20:45 Nexe – Braga

20:45 Winterthur – Cuenca

20:45 Vojvodina – Silkeborg

Szerda

Bajnokok Ligája

18:45 Aalborg – Kolstad (Sport1 csütörtök 22:30)

20:45 Eurofarm – Kielce

20:45 Montpellier – Magdeburg

Női NB1

18:00 Budaörs – Győr

18:00 Debrecen – MTK

18:00 Ferencváros – Kisvárda

Csütörtök

Bajnokok Ligája

20:45 Porto – GOG

20:45 PSG – Kiel

20:45 Wisla Plock – Celje

Bundesliga

19:00 Lemgo – Stuttgart

19:00 Wetzlar – Erlangen

Péntek

Női NB1

17:00 Dunaújváros – Mosonmagyaróvár

Bundesliga

19:00 Hamburg – Hannover

20:00 Gummersbach – Füchse Berlin

Szombat

Bajnokok Ligája

16:00 Rapid Bukarest – Ljubljana

16:00 Debrecen – Brest (Sport1)

16:00 Zaglebie – Esbjerg

Férfi NB1

18:00 Balatonfüred – Fejér B.Á.L Veszprém

18:00 Csurgó – Komló

18:00 Dabas – Gyöngyös

18:00 Eger – NEKA

18:00 PLER – Szeged

18:00 Telekom Veszprém – Budakalász

Női NB1

17:00 NEKA – Békéscsaba

17:00 Vasas – Vác

Bundesliga

19:00 Flensburg – Eisenach

20:30 Melsungen – Rhein Neckar (Sport 2 23:00)

Vasárnap

Bajnokok Ligája

14:00 Savehof – Győr (Sport1)

16:00 Odense – Bietigheim

16:00 Kristiansand – Metz (Sport1)

16:00 Buducsnoszt – CSM Bukarest

Férfi NB1

14:15 Tatabánya – Ferencváros (Duna World)

Női NB1

19:00 Alba Fehérvár – Kozármisleny

Bundesliga

15:00 Leipzig – Balingen

16:30 Göppingen – Kiel

16:30 Wetzlar – Stuttgart

18:00 Magdeburg – Bergischer

Fotó: Telekom Veszprém/facebook

6805 megtekintés.

Megosztás
Exit mobile version