Az emlékezetes júniusi finálé után újra összeméri erejét, az új sorozatot egyaránt hétgólos sikerrel kezdő Barca valamint a Kielce.

Nincs megállás, folytatódnak a Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. Az FTC a súlyos németországi vereség után hazai pályán javíthat a Bres Bretagne ellen. A franciák két vereséggel kezdtek, így jelenleg csak a csoport hetedik helyén állnak. Lélektanilag fontos lesz, hogy a csalódott együttesek közül ki nyeri a hétvégi mérkőzést. Nem lesz egyszerű dolga a zöld-fehéreknek, de nincs mese, össze kell szedniük magukat a húszgólos vereséget követően.

A Pick Szeged számára nem indult jól az új évad. A címvédő Barcelona ellen az első félidőben bíztatóan játszott a magyar bajnok, viszont a második félidei teljesítmény aggodalomra adhat okot. A kék-fehérek a szintén vereséggel startoló Nantes otthonába látogatnak. Szoros csatára van kilátás, mindenképpen fontos lenne a két pont megszerzése a Kiel elleni idegenbeli mérkőzés előtt. A találkozót követően érdemes lesz megnézni a Barcelona-Kielce rangadót, ahol a lengyel együttes megpróbálhat revansot venni a kölni vereségért. A Kielce tavaly oda-vissza legyőzte a katalánokat, aminek köszönhetően csoportelsőként léptek tovább.

A hét harmadik magyar-francia párharcán a Győr hazai környezetben fogadja a Metz csapatát. A Telekom Veszprém a Wisla Plocktól vereséget szenvedő Portóhoz utazik. Ezen a két mérkőzésen nem okozhat gondot a magyar győzelem.

 

Kedd

Női NB1

18:00 Ferencváros – Érd (M4Sport)

Szerda

Férfi BL

18:45 Celje – Kiel (Sport1)

18:45 Elverum – Aalborg

20:45 Porto – Veszprém (Sport1)

20:45 PSG – Wisla Plock

Csütörtök

Férfi BL

18:45 GOG – Dinamo Bukarest

18:45 Nantes – Szeged (Sport1)

20:45 Barcelona – Kielce (Sport1)

20:45 Magdeburg – Zágráb

Bundesliga

19:05 Füchse Berlin – Hamm-Westfalen

19:05 Gummersbach – Stuttgart

19:05 Hamburg – Bergischer

19:05 Leipzig – Erlangen

Péntek

Női NB1

18:00 Debrecen – Mosonmagyaróvár

18:00 NEKA-Vác

Férfi NB1

18:00 Ferencváros – Gyöngyös

Szombat

Női BL

16:00 Ferencváros – Brest (Sport1)

16:00 Most – Ljubljana

18:00 Győr – Metz (Sport1)

18:00 Kristiansand – Odense

18:00 Zágráb – Buducsnoszt

Férfi NB1

17:00 Budakalász – Budai Farkasok

18:00 Balatonfüred – Veszprémi KKFT (M4Sport)

18:00 Dabas – Pick Szeged

18:00 Komló – Csurgó

18:00 NEKA – Cegléd

Női NB1

16:00 Dunaújváros – MTK (M4Sport)

18:00 Békéscsaba – Alba Fehérvár

18:00 Kisvárda – Budaörs

Bundesliga

16:30 Rhein Neckar – Flensburg (Sport1 20:00)

18:30 Wetzlar – Göppingen

Vasárnap

Férfi NB1

18:00 Telekom Veszprém – Tatabánya (M4Sport)

Női BL

14:00 Kastamonu – Rapid Bukarest (Sport1)

16:00 CSM Bukarest – Bietigheim (Sport1)

16:00 Esbjerg – Storhamar

Bundesliga

14:00 Hannover – Kiel (Sport1 19:00)

16:05 Erlangen – Melsungen

16:05 Lemgo – Leipzig

16:05 Magdeburg – Minden

 

fotó: kielcehandball.pl

 

 

1006 megtekintés.

Megosztás