A Tisza-partiak két vereséggel a hátuk mögött érkeznek a német sztárcsapat otthonába, akik mindenképpen feledtetnék a celjei kisiklást.

A héten két magyar csapat is megmérkőzik a román főváros legjobbjaival. A Ferencváros számára már az EL csoportköre a tét. Pásztor István csapata a Steaua Bukarest ellen játssza a párharc első mérkőzését Romániában.

A Telekom Veszprém eddig hibátlan a Bajnokok Ligájában, a következő ellenfél az évről évre izmosodó Dinamo Bukarest lesz. A két csapat a tavalyi szezonban is találkozott, akkor a bukaresti meccset a románok nyerték, a veszprémi találkozó igazi gólzáport hozott, a magyar együttes 47-32-re nyert.

Nincs könnyű helyzetben a magyar bajnok, a halálcsoportban jelenleg nulla ponttal állnak a kék-fehérek, és újabb két nehéz hatvan perc vár a Pastor legénységre. Az Aalborg elleni hazai összecsapás előtt a csütörtökön a nagy meglepetésre Celjében vereséget szenvedő Kiel ellen játszik a Szeged. A tavalyi évadban remekeltek a szegediek a „zebrák” ellen, a csarnokavatón négygólos siker, Kielben bravúros 32-32-es döntetlen, amivel most is kiegyeznénk. A hétvégi bajnokiját mindkét csapat megnyerte idegenben. Hannover-Kiel 27-29, Dabas-Szeged 26-37

 

Kedd

Férfi EL selejtező

18:45 Alpla Hard – Butel Skopje

18:45 Azot-Pulawy – Nexe

18:45 Göppingen – Lemgo

18:45 Kristianstad – Skanderborg

18:45 MMTS – Flensburg

18:45 Savehof – Montpellier

18:45 Steaua Bukarest – Ferencváros (Sport1)

20:45 Belenenses – Augas

20:45 Beindorm – Zürich

20:45 Bidasoa – Kolstad

20:45 Chambery – Veszprémi KKFT

20:45 Sporting – Silkeborg

Szerda

Férfi BL

18:45 Zagreb – Porto

18:45 Telekom Veszprém – Dinamo Bukarest (Sport1)

20:45 Aalborg – Kielce (Sport1)

20:45 Magdeburg – PSG

Csütörtök

Férfi BL

18:45 Kiel – Pick Szeged (Sport1)

18:45 Wisla Plock – GOG

20:45 Barcelona – Celje (Sport1)

20:45 Nantes – Elverum

Bundesliga

19:05 Bergischer – Rhein Neckar (Sport1 22:30)

19:05 Hamm-Westfalen – Wetzlar

19:05 Minden – Hannover

19:05 Stuttgart – Lemgo

Péntek

Férfi NB1

18:00 NEKA – Balatonfüred

18:30 Tatabánya – Komló

Szombat

Férfi NB1

16:00 Veszprémi KKFT – Dabas

18:00 Budai Farkasok – Cegléd

18:00 Csurgó – Budakalász

18:00 Telekom Veszprém – Gyöngyös

19:30 Pick Szeged – Ferencváros

Bundesliga

18:30 Flensburg – Magdeburg (Sport2)

Vasárnap

Bundesliga

14:00 Melsungen – Füchse Berlin

16:05 Göppingen – Gummersbach

16:05 Kiel – Hamburg

16:05 Stuttgart – Bergischer

 

fotó: Pick Szeged/facebook

832 megtekintés.

Megosztás