Folytatódnak a női Bajnokok Ligája csoportküzdelmei, valamint három csapatunk is érdekelt lesz az Európa-liga selejtezőjében.
A sportág fanatikusainak és a két szurkolótábor számára igazi ünnep lesz a vasárnap. A címvédő Pick Szeged júniusban a Veszprém Arénában szerezte meg a bajnoki címet. A két együttes legutóbbi tíz összecsapásán öt veszprémi siker mellett négyszer nyertek a Tisza-partiak, és egyszer zárult döntetlennel a párharc.
A női BL-ben a csoportja élén álló Ferencváros a Bukaresttel mérkőzik. A zöld-fehérek bizakodva várhatják a találkozót, a két együttes legutóbbi öt mérkőzéséből háromszor Elek Gábor tanítványai nyertek. A románok jelenleg csak a csoport hatodik helyén állnak.
Mindhárom csapatunk hazai pályán lép pályára az Európa-ligában. A legnehezebb dolga az MTK-nak lesz. A kék-fehérek a dán Ikasttal meccselnek.
Érdemes lesz figyelni a Bundesliga történéseit, a héten több rangadóra is sor kerül, amelyek közül kiemelkedik a listavezető Magdeburg vasárnapi berlini fellépése.
Szerda
Férfi bajnokság
18:00 Veszprém KKFT – Budakalász
Női bajnokság
17:30 MTK – Debrecen (m4sport)
18:00 FTC – Vasas
19:15 Mosonmagyaróvár – Győr
Bundesliga
19:05 Flensburg – Füchse Berlin (sport1)
19:05 Göppingen – Magdeburg
19:05 Melsungen – Minden
19:05 Rhein Neckar – Lemgo
19:05 Wetzler – Lübbecke
Csütörtök
Bundesliga
19:05 Balingen – Erlangen
19:05 Kiel – Bergischer
19:05 Leipzig – Hannover
Péntek
Férfi bajnokság
18:00 Csurgó – Tatabánya
18:00 FTC – NEKA
18:00 Kecskemét – Eger
Szombat
Női Bajnokok Ligája
16:00 FTC – Bukarest (sport1)
18:00 Brest – Buducnost
18:00 Győr – Kastamonu (sport1)
18:00 Podravka – Rosztov
Férfi bajnokság
18:00 Gyöngyös – Balatonfüred
18:00 Komló – Dabas
Női bajnokság
17:00 Dunaújváros – Alba Fehérvár
Női Európa Liga
14:00 Vác – Blomberg (sport1)
20:00 DVSC – Magura (sport1)
Bundesliga
15:30 Melsungen – Stuttgart
15:30 Minden – Göppingen
15:30 Lübbecke – Lemgo
18:05 Flensburg – Rhein Neckar
18:05 Füchse Berlin – Magdeburg
Vasárnap
Női Bajnokok Ligája
14:00 Dortmund – Esbjerg
14:00 CSZKA – Ljubljana (sport1)
16:00 Odense – Kristiansand
16:00 Savehof – Metz
Női Európa Liga
16:00 MTK – Herning-Ikast (sport1)
Férfi bajnokság
15:45 Veszprém – Szeged (m4sport)
Női bajnokság
18:00 Budaörs – Szombathely
18:00 Érd – Siófok
Bundesliga
14:00 Kiel – Hannover
16:00 Balingen – Bergischer
16:00 Erlangen – Hamburg
16:00 Leipzig – Wetzlar
fotó: Faragó Imre
1890 megtekintés.