A négyszeres világbajnok skandináv együttes vasárnap este csatlakozna a korábbi nagyhatalmak mellé az örökranglistán.

Az NDK-nak 1978-ban, a szovjeteknek 1986-ban majd négy évvel később is sikerült a címvédés. Később Oroszország néven hasonló bravúrt vittek véghez, 2005-ben a hazai világbajnoki győzelem után az orosz-válogatott 2007-ben és 2009-ben is aranyérmet nyert.

A világbajnokság legjobb mérkőzésén, a középdöntő utolsó fordulójában a norvégok egy góllal kikaptak a franciáktól, így nehezebb lehet az útjuk a vasárnapi fináléig. Sikeres negyeddöntős siker esetén az Európa-bajnoki ezüstérmes dánok ellen kell kivívniuk a döntőbe kerülést, ráadásul Herningben, amennyiben a társházigazda túljut Montenegrón.

A másik ágon a papírforma szerint francia-svéd elődöntő várható, így könnyen megismétlődhet a két évvel ezelőtti világbajnoki döntő visszavágója. A fogadóirodáknál egy hajszállal Nora Mörkék az esélyesek a végső sikerre a franciákkal szemben, a dánokat várják a harmadik, a svédeket a negyedik helyre.

A góllövőlista élén még a román Eliza-Iulia Buceschi áll 47 góllal, de Románia már befejezte szereplését, így a 46 gólos cseh Marketa Jerabkova a legnagyobb esélyese a gólkirályi címnek. A norvégok legjobbja Camilla Herrem 35 gólnál jár, a svéd Nathalie Hagman 33-nál, a dán Kristina Jorgensen 32-nél, így még egy nagy hajrával ők is odaérhetnek az élre.

VILÁGBAJNOKSÁG

Kedd

Negyeddöntők

17:30 Franciaország – Csehország

20:30 Hollandia – Norvégia

Szerda

Negyeddöntők

17:30 Svédország – Németország

20:30 Dánia – Montenegró

  1. helyért

13:00 Grönland – Irán

  1. helyért

15:30 Paraguay – Kazahsztán

  1. helyért

18:00 Kína – Chile

  1. helyért

20:30 Izland – Kongó

Péntek

Elődöntők

17:30

20:30

5-8. helyért

11:30

14:30

Vasárnap

  1. helyért

13:00

  1. helyért

10:15

Bronzmérkőzés

16:00

Döntő

19:00

Bundesliga

Péntek

19:00 Stuttgart – Erlangen

20:00 Eisenach – Kiel

Szombat

18:30 Magdeburg – Rhein Neckar (Sport1)

19:00 Lemgo – Füchse Berlin

19:00 Wetzlar – Melsungen

20:30 Göppingen – Flensburg

20:30 Hamburg – Balingen

Vasárnap

15:00 Leipzig – Gummersbach

16:30 Hannover – Bergischer

FOTÓ: IHF

Megosztás